Rossi utolsó MotoGP-idénye kezdődhet a hétvégén

Fotó: AFP / LLUIS GENE

-

Folytatódhat Rossi és Márquez balhéja, Lorenzót nehéz lesz megállítani, Stoner talán felbukkan. A hétvégén Katarban elstartol a MotoGP-idény.


A katari éjszakai futammal a hétvégén beindul a MotoGP-idény is: csütörtökön és pénteken edzéseket rendeznek, szombat este időmérőket (a MotoGP-é 18.35-kor kezdődik), a futam pedig vasárnap 19-kor rajtol. Helyi idő szerint akkor már 21 óra lesz, a sivatagi pálya, a hideg aszfalt és a villanyfényes verseny szokatlan körülményeket teremtenek, tehát borulhat a papírforma.


De most nem is azt néznénk meg, mire számíthatunk Katarban, egyszerűen csak végigvesszük az idény legfontosabb kérdéseit a Motorsport.com-on nyilatkozó szakértők segítségével.


Tavaly Rossi győzött Katarban


Megállítható-e Lorenzo?

A vb-címvédő Jorge Lorenzo tavaly csak az utolsó futamon került a tabella élére, egészen addig a yamahás csapattársának, Valentino Rossinak állt a zászló. Rossi idén is erős lehet – a saját bevallása szerint rendkívül eltökélt –, de az egykörös tempója nem igazán jó, vagyis a futamok többségén eleve hátrányból kell kapaszkodnia Lorenzo után.


Van szakíró, aki csak Marc Márquezt tartja elég erősnek Lorenzo legyőzéséhez, megjegyezve, hogy neki viszont nem elég jó a Hondája. Bárhogy is, Lorenzo a fő esélyes, ráadásul neki ment a legjobban a tesztidőszakban is, és az új Michelin-gumik is jobban fekszenek neki, mint Rossinak vagy Márqueznek.


Lorenzo az előszezonban nem tűnt idegesnek


Összekapja-e magát a Honda?

Lorenzo előtt kétszer egymás után a Honda nyert vébét, mindkétszer a csodagyerekkel, Marc Márquezzel. Tavaly viszont csetlett-botlott a spanyol, az idény végén pedig jól összebalhézott Rossival. Ezek után a Hondának problémái akadtak a téli teszteken: a kanyarok kijáratánál nem elég gyors a motor, ami azért ijesztő, mert az alapvető változások (új gumiszállító, új elektronika) előtt is pontosan ezzel küzdött.


Persze a Honda képes orvosolni a bajokat – kérdés, mennyi idő alatt. Ha az első néhány futamon elhúz a Yamaha, akkor késői lehet a feltámadás.


Márquez egy mérnöknek magyaráz


Ki szúrhat oda a nagyoknak?

A Ducati és a Suzuki. Az utóbbival Maverick Vinales remekelt a teszteken, és mint pilóta is képes még fejlődni, elvégre 21 évesen csak a második MotoGP-idényének vág neki.


Erős lehet a Ducati két Andreája, Dovizioso és Iannone is, ám mindkettőjük teljesítménye elég hullámzó, nehezen elképzelhető, hogy egész évben ott lihegnek majd a Yamahák nyomában. Több szakértő viszont állítja, a Ducati szinte kizárólag a versenytávon nyújtott teljesítményét csiszolgatta a télen, és e téren egészen közel került Lorenzóhoz. És említeni kell a nem gyári Ducatit, a Pramac csapatot is, amellyel Scott Redding villogott az elmúlt hetekben.

Mindenesetre az egységesített elektronika használatával csökken a különbség a gyári és a szatellit csapatok közt, és ha új arcokat látunk az élbolyban, az egyértelműen jót tesz a sportágnak.


Vinales lesz az új csodagyerek?


Hogyan dönt Rossi?

A kilencszeres bajnoknak idény végén lejár a szerződése, és bár a csapattársával, Lorenzóval nem épp a legjobb barátok, a Yamahával jó a kapcsolata, ahogy a csapat is megtartaná, elvégre az egyik legnépszerűbb versenyző, aki tavaly is végig harcban állt a vb-címért. Rossi azt mondja, sosem bocsát meg Márqueznek, de a tavalyi konfliktusuk csak elszántabbá tette. Várhatóan még az idény közben eldönti, marad-e a MotoGP-ben.


Rossi tehát távozhat, ha például gyengén kezdené az évet, és úgy érezné, nem elég versenyképes. Más nagymenő el- vagy átigazolása nem várható, mindenesetre a fent említett Vinales bármikor felpattanhat egy megüresedő nyeregbe – Rossi Yamahájára, esetleg a Márquezhez képest alárendelt szerepet játszó Daniel Pedrosa Hondájára.


A Doktor az idény közben dönt majd


Kísértésbe esik-e Stoner?

Casey Stoner a Ducatival és a Hondával is nyert egy-egy vébét (2007, 2011), télen pedig tesztelt kicsit az olasz csapattal. Jó időket motorozott, a második napján ötödik lett a 22 fős mezőnyben, és adott egy tizedet a csapattársának, Iannonénak.


Akkor azt mondta, nem akar visszatérni, ugyanakkor szabad kártyás versenyzőként vállalhat néhány futamot, kézenfekvő lehet a hazai versenye, az Ausztrál Nagydíj.


Stoner bevetésre kész?


Egy sérülés esetén szintén beugorhatna Iannone vagy Dovizioso helyére – tavaly Pedrosa műtétjekor felmerült a neve, de a Honda végül nem őt választotta. A Ducati talán másképp döntene idén, hasonló helyzetben.


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!