Ronaldo mesterhármassal végezte ki a Wolfsburgot, megjött a ManCity

Fotó: James Marsh / Backpage Images / DPPI

-

A Real Madrid 0-2-ről fordítva Cristiano Ronalo zsenialitásának is köszönhetően 3-2-es összesítéssel jutott tovább a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé. A Manchester City hosszú évtizedek után elődöntős.


BL-negyeddöntő, visszavágó:

Real Madrid-Wolfsburg 3-0

Hatalmas őrület volt Madridban, ahol a Real kétgólos hátrányból (0-2) fogadta a Wolfsburgot. Több tízezer szurkoló várta a csapatot szállító buszt a stadion környékén, Raphael Varane, a spanyolok védője ki is posztolta a Twitterre:



A kezdés előtt a klub korábbi legendája, Luis Figo a madridi szurkolók által megformázott élőképet tette ki a Twitterre azzal a szöveggel, hogy „Meg tudjuk csinálni." Az élőkép a milánói döntőre utalt:



A Real Madrid el is hitte, hogy meg tudja csinálni, ugyanis cirka 17 perc alatt ledolgozta a hátrányát, Cristiano Ronaldo másfél perc alatt duplázott. Előbb egy megpattanó beadást pofozott közelről a hálóba:



Másfél perccel később pedig egy szögletet fejelt a kapuba:



A Wolfsburg azonban egyáltalán nem omlott össze, és egészen a 77. percig jól tartotta magát, ekkor azonban a Real egy szabadrúgáshoz jutott, Ronaldo a sorfalba lőtte volna a labdát, ám a sorfal nem végezte el egyetlen dolgát, szétnyílt, így a labda a hálóban kötött ki:



A portugál klasszis az idén 10 BL-meccsen 16 gólt lőtt és kiosztott 4 gólpasszt is, ő az egyetlen olyan játékos, aki két BL-szezonban is eljutott 16 gólig, a 2013/2014-es 17 gólos idénye BL-rekord, a harmadik helyen Lionel Messi áll a 2011/12-es szezonban szerzett 14 góljával. Ronaldo a Bajnokok Ligájában öt mesterhármasnál jár, ezzel beérte Messit az örökranglista élén.


31 csapatnak lőtt gólt a BL-ben:


A Real Madrid 3-0-ra nyert, így 3-2-es összesítéssel bejutott a négy közé. Zsinórban hatodszor elődöntős a madridi csapat, ez rekord a BL-ben. A meccset Kassai Viktor vezette, nem volt nehéz dolga, szinte hiba nélkül lehozta a találkozót.


ManCity-PSG 1-0

A Manchester City úgy fogadta a PSG-t, hogy akár egy 0-0-s vagy egy 1-1-es döntetlen is elég lett volna a visszavágón, hiszen idegenben 2-2-t harcoltak ki az angolok. Ám nem játszhattak ikszre, hiszen az előző körben, a nyolcaddöntőben a franciák a Chelsea-t is meg tudták verni Angliában.


Az első félidőben megszerezhette volna a vezetést a ManCity, de Agüero mellé lőtte a megítélt büntetőt. Az argentin csatár a legutóbbi három tizenegyeséből kettőt kihagyott a BL-ben.



A második félidőben Kevin de Bruyne távoli lövése döntötte el végleg a továbbjutást:



A PSG ezúttal nem volt olyan stabil, mint a Chelsea ellen, csak két lesgólig jutott, a legveszélyesebb talán Ibrahimovic volt a franciáktól. Egyébként pedig ilyen könnyű dolga vannak annak a ManCity-védőnek, akit azzal bíznak meg, hogy követő emberfogással védekezzen Ibrahimovicon:



A Manchester City 1-0-ra nyert, így 3-2-es összesítéssel továbbjutott. Először BL-elődöntős az angol klub, amely az 1970/71-es KEK után most először jutott a négy közé a nemzetközi kupaporondon, míg a PSG zsinórban negyedszer bukott el a BL-negyeddöntőben.