Románia kétezer migránst fogad be Görögországból és Olaszországból

Fotó: AFP / PHILIPPE HUGUEN

-

Románia csaknem kétezer migráns befogadására vállalkozik, erről Bukarest az Európai Tanács titkárságát is értesítette. Egy kétoldalú megállapodás alapján pedig Szlovákiában helyeznek el ötszáz, eddig Ausztriában tartózkodó migránst.


A romániai Europa FM kereskedelmi rádió nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőktől úgy tudja: Románia Olaszországtól és Görögországtól venné át a menekülteket. Elszállásolásukat, étkeztetésüket és a velük kapcsolatos konzuli szolgáltatásokat az EU fejenként hatezer euróval támogatja, az összeget azonban Románia állítólag kevesli. A migránsokat hat befogadó központban helyeznék el, közöttük a kétszáz ember ellátására alkalmas temesvári vészhelyzeti tranzitközpontban (VTK), amelyet az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) hivatala és a román kormány közötti megállapodás nyomán nyitottak meg 2008-ban.


Szlovákia Ausztriából fogad be migránsokat

Az osztrák belügyminisztérium csütörtöki közlése szerint még júliusban ötven, augusztusban kétszáz és szeptemberben további kétszázötven menekültet helyeznek át az alsó-ausztriai táborból a szomszédos Szlovákiába. A migránsokat a magyar-szlovák határon fekvő Bős (Gabcikovo) községben található egyetemi épületben szállásolják el. Az épület a pozsonyi egyetemhez tartozik, és részben még használatban van.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter szerint a migránsok ellátásáról és nem a menekültügyi eljárás átvételéről van szó, tehát az eljárások Ausztriában folytatódnak tovább, és pozitív elbírálás esetén a Szlovákiába helyezett emberek visszatérhetnek Ausztriába. "Ez a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy Szlovákia kifejezhesse szolidaritását a kérdésben" - mondta a miniszter, majd hozzátette: ez ugyan egy kis lépés, de jelzésértéke van. Amennyiben az Uniónak nem sikerül mielőbb tartós és igazságos megoldást találnia, meghatározva a befogadási kvóták pontos mértékét, akkor államközi megállapodásokkal kell felgyorsítanunk a megoldást - hangsúlyozta az osztrák miniszter.