Románia is beleszaladt egy kitiltási botrányba

Fotó: AFP / DANIEL MIHAILESCU / AFP / DANIEL MIHAILESCU

-


Romániában vert hullámokat az Magyarországról szóló keddi amerikai kongresszusi meghallgatás. Itt derült ki ugyanis, hogy az Egyesült Államok román állampolgárokat is kitiltott korrupció gyanúja miatt. A román média elkezdte találgatni, kik lehetnek a tiltólistára került volt és jelenlegi tisztségviselők - írja a Népszabadság.

Az információt az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkára, Hoyt Brian Yee osztotta meg az amerikai képviselőház tagjaival. Arról kérdezték, hogy kettős mércét alkalmaz-e az Egyesült Államok, amely Magyarországgal ellentétben Bulgáriát és Romániát nem veszi elő korrupciós ügyekben.

A helyettes államtitkár cáfolta a feltételezést, és közölte, hogy korrupció gyanúja miatt román és bolgár állampolgárok is ki vannak tiltva az Egyesült Államokból. Azt mondta: volt és jelenlegi kormányzati tisztségviselőkről van szó, nem egyszerű állampolgárokról. Neveket azonban nem közölt, arra hivatkozva, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően a kitiltottak listája nem hozható nyilvánosságra.

A Népszabadság bukaresti sajtóinformációkra támaszkodva azt írta: az egyik kitiltott Adrian Nastase lehet. A volt miniszterelnök vízumát körülbelül két hónappal azelőtt visszavonták, hogy 2012 áprilisában jogerősen elítélte volna a román legfelső bíróság. Az információ a Jurnalul National című napilapban jelent meg, amelyben a volt kormányfő rendszeresen publikált, így vélhetően ő maga az érintett szivárogtatott.

Magyarországon a kitiltási botrány tavaly októberben robbant ki. A Napi Gazdaság valószínűleg megelőző csapásként október 16-án arról írt, hogy az Egyesült Államok magyar adóhatósági vezetőket tiltott ki az országból, mert vizsgálat folyik amerikai cégek ellen. Az amerikai nagykövetség ezt tagadta, de azt közölték, korrupció gyanúja miatt tiltottak ki hat magyar kormánytisztviselőt. Egyedül Vida Ildikó NAV-elnökről derült ki, hogy az érintettek között van.