Roma gyerek lop a filmben, most mi lesz?

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

A héten bemutatott Drifter egy Ricsi nevű vagány, vidéki roma fiúról szól, akinek az az álma, hogy raliversenyző lesz, de az odáig vezető úton elég sokszor bajba keveredik. Hörcher Gábor éveken keresztül forgatott Ricsivel, a rokonaival és barátaival, míg megszületett a magával ragadó film. A rendezővel beszélgettünk arról, hogyan ment szembe a romafilmekben megjelenő, politikailag korrekt narratívával, és hogy mennyire szabad manipulálni a valóságot, de arról is szó esett, hogy aki öt éven át dolgozik a dokumentumfilmjén, az lukas cipőben végezheti.


Miért nem jártál a Filmművészetire?

Először pszichológiára jártam az ELTE-re, tök jó volt, de nem akartam pszichológus lenni, úgyhogy elég hamar otthagytam. Aztán elmentem a jogra, nagyon utáltam, de befejeztem, mert nem akartam még egy sulit otthagyni. Negyedikben jött az ötlet, hogy filmezzek, és miután lediplomáztam, felvételiztem is a Filmművészetire. Enyedi Ildikó felvételiztetett, aki azt mondta, hogy túl brutális vagyok. Mert megmutattam nekik az első kisfilmemet, ami egy élő szereplős pixilláció volt egy fiúról, akit megesz a vacsorája. Akkor csináltam, amikor a jogot már nagyon utáltam, ami rá is ment a gyomromra, és ez átgyűrűzött ebbe a filmbe: elég gusztustalan lett, tíz kiló csirkefejjel forgattuk, ráadásul közben megrohadt a hús, és irdatlan büdös volt. Elképesztően undorító film volt. Miután nem vettek fel, elmentem Ázsiába tanítani, utazgatni meg pincérkedni, és ott nagyon jól elvoltam, másfél évig nem is voltam itthon, de nagyon piszkált a filmezés dolog, és úgy éreztem, hogy azt ott kint nem fogom tudni elkezdeni.


Hörcher Gábor, a Drifter rendezője


Hogy kattant be a filmezés? Mindig is filmbuzi voltál?

Filmbuzi talán nem voltam, de sok filmet néztem. Eléggé intuitív, érzelmi alapon döntök ilyen dolgokban. Azt éreztem, hogy ez egy olyan kommunikációs forma, ami nekem fekszik.

Ázsiában is tök jó filmtémák voltak. Én itthon előtte angolt tanítottam, így amikor elfogyott a pénzem Kambodzsában, egy péntek délután az iszonyú melegben elmentem sortban meg atlétában a CV-mmel egy nyelviskolába. Ült ott egy amerikai csávó, és mutatta nekem, hogy éppen egy hamis diplomát photoshopol, mert őt akkor vették fel oda igazgatónak. Megnézte a CV-met, mondta, hogy ezt meg azt még írjak bele, de most már menjek haza, mert péntek van. Vegyek egy hosszú gatyát, meg egy inget a hétvégén öt dollárért a piacon, és hétfőn menjek vissza. Ezt megtettem, és aznap már tanítottam is. A diákok jópofák voltak, sokat röhögtünk, de már eléggé untam az angoltanítást, úgyhogy elmentem egyetemre tanítani, ahova szintén rögtön felvettek, mert Kambodzsa a népirtást még mindig nem heverte ki, így tárt karokkal várják a diplomás értelmiségieket. Viszonylag szabad kezet kaptam, és az emberi jogokat választottam. Tartottam egy forradalomelmélet nevű órát is, volt ugyanis egy titkos vágyam, hogy felnevelek egy új generációt, amelyik az emberi jogokra érzékenyebb, aktívabb. Mindig nézem a híreket, hogy mikor robban már ki ez a forradalom, de hát, úgy tűnik, ehhez idő kell.


Hörcher Gábor Ricsi című fikciós rövidfilmjét ide kattintva lehet korlátozott ideig megnézni.

Aztán kimentem Görögországba, ahol mixerkedtem és szörföztem, de amikor onnan hazajöttem, már nagyon hajtott a filmezés. Elvégeztem egy tanfolyamot, meg elkezdtem bejárni az ELTE filmszakára, még vizsgafilmet is csináltam úgy, hogy hivatalosan nem jártam oda. 2010-ben indult az ELTE-n a gyakorlati képzés, oda felvételiztem a Drifterrel mint diplomaprojekttel, és Pálos Gyuri lett a tutorom. Közben még egyszer felvételiztem a Filmművészetire, akkor pedig azt mondták, hogy nem vagyok tanítható. Tök más lett volna, ha odajárok, de nem biztos, hogy jól sült volna el, mert a Filmművészetit és a Driftert biztos, hogy nem tudtam volna egymás mellett csinálni.



Véletlen, hogy dokumentumfilm lett az első egész estés munkád, vagy eleve ez érdekelt?

Nagyon akartam filmet csinálni, de nagyjátékfilmben sosem gondolkodtam, csak rövidfilmjeim voltak korábban. Kíváncsi voltam a dokumentumfilmre és annak az ötvözésére a játékfilmmel, történetmesélő filmet akartam. Ebből gyúródott össze a Drifter. Nagyon izgalmas volt, úgy éreztem, nincsenek szabályok, bármikor bármit csinálhatok, és bármit ki lehet próbálni. Ez lehet, hogy egyszerűen azért volt, mert nem igazán tanultam dokufilmezni, de lehet, hogy azért, mert a két műfaj határával való játék ennyire szabad.

Azért felállítottál szabályokat magadnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire fogsz belenyúlni a valóságba, mennyire manipulálsz?

Alapvetően azt gondolom, hogy izgalmas az az állítás, hogy nincs különbség a játékfilmek és a dokumentumfilmek közt, nem érdemes szétválasztani őket. Nyilván sarkítok, de szerintem van helye ennek a gondolkodásnak és filmezésnek, és engem mostanában ez izgat. Persze ez nem új dolog, rengeteg példa van rá, de ma itthon nem annyira divatos, és a Filmalap sem annyira támogatja, ők azt szeretik, ha van forgatókönyved, profi színészeid stb. Hogy a végeredményt minek nevezzük, az persze lehet dilemma. Koncsalovszkij például megcsinálta a The Postman's White Nights című dokumentumfilmet, aztán a készítők vagy a forgalmazójuk úgy döntött, hogy fikcióként fogja futtatni, és azóta játékfilmként vetítik. Sok film van, ami a határmezsgyén táncol.


Steinbach Richárd, a Drifter főszereplője


A tiéd is ilyen szerinted, vagy azért inkább dokumentumfilm?

Eléggé a határon van, de talán játékfilmnek nem nevezném, ez inkább valami hibrid. Volt olyan a forgatás során, hogy lemaradtunk valamiről, és azt rekonstruálni próbáltuk, de nem igazán működött, nem sok ilyet tettünk bele a filmbe. Valahogy nem élt annyira a dialóg, nem voltak annyira természetesek a szereplők. Amit jobban szerettem csinálni, az egy-egy helyzet facilitálása volt. Mondok egy példát: Ricsire kiszabtak egy 180 ezer forintos bírságot, és nem voltunk ott náluk Kislődön, amikor megérkezett az erről szóló hivatalos levél, de gyorsan lementünk, és amikor mondta Ricsi anyukája, hogy nem beszéltek még arról, hogy mi lesz, de ő teljesen kétségbe van esve, akkor kérdeztem Rózsitól, hogy miért nem beszélitek meg? És akkor ő mondta, hogy igaz. És áthívta Ricsit a szomszéd szobából. Akkor mondtam Rózsinak, hogy kezdd már azzal, hogy felolvasod a levelet. És akkor felolvasta a levelet, és elindult egy teljesen természetes beszélgetés köztük, amiből semmi nem volt megírva vagy instruálva. Ezek a beszélgetések amúgy is megtörténtek volna, nekem az volt a fontos, hogy ne akkor történjenek meg, amikor nem vagyunk ott.


Manó és Ricsi


Egy manipuláció, amin a szemfüles autószakértők rajtakaphatnak, hogy Ricsi a bírság törlesztéséhez a rali után valójában nem is azt az autót adja el, amivel ralizott, hanem egy másikat, holott úgy van összevágva, mintha ugyanaz a kocsi lenne.

Hát, igen, nem mindent sikerült úgy megcsinálni, ahogy szerettük volna. A kocsikkal az volt, hogy lement a verseny, azt hittük, már befejeztük a forgatást, és akkor adtunk pénzt Ricsinek. Ő azonnal vett belőle egy hiperszuper BMW-t, azt pedig, amivel versenyzett, szétvágta, és levitte a méhtelepre. Pár hétig az új BMW-vel mászkált, de akkor jött a bírság, és el kellett adnia. A filmben túl bonyolult lett volna ezt elmagyarázni, úgyhogy inkább összevágtuk az egészet egybe. Ilyen pici csalások – főleg kronológiaiak – vannak a filmben, de ha tartottuk volna magunkat ahhoz, hogy ilyenek nem lehetnek, akkor az sérült volna, hogy te megértsd a Ricsit, átérezd a célját és megéld az életét. Szerintem a film közelebb van Ricsi szubjektív valóságához azzal, hogy az objektív valóságot kicsit megpiszkáltuk. Nekem ez sokkal fontosabb volt. Vágás közben nem is nagyon néztük, hogy mik a dátumok.

Etikai kérdésként nem merült fel benned a forgatás során, hogy esetleg túlságosan is belenyúlsz Ricsi életébe?

A forgatás során sosem gondoltam, hogy azt a dokumentumfilmes etikát kéne kövessem, hogy nem szólok bele az eseményekbe. Annyira jóban voltam Ricsivel, meg annyira szerettem velük lenni, hogy úgy éreztem, ha nyilvánvaló hülyeségeket akar csinálni, akkor nekem szólnom kell, hogy például szerintem nem jó, hogy fölvesztek egy hitelt harminc évre, vagy szerintem nem jó, hogy otthagytad az iskolát. Ezekkel csomószor pont a film ellen mentem, mert minden ilyen fordulat nagyon jót tett a filmnek, de Ricsi számára nem voltak feltétlenül jó döntések. De azt gondoltam, hogy fontosabb a barátságunk. Sosem fogadta meg a tanácsaimat, ilyen értelemben végül nem befolyásoltam a főszereplőt, bár megpróbáltam.


Hörcher Gábor; interjú; rendező; Drifter


Az, hogy éveken keresztül ennyi időt töltöttél Ricsivel, nem viselt meg téged? Nem fárasztott le, hogy ilyen szinten folyamatosan részt vettél valakinek az életében?

Nem, talán azért sem, mert nagyon sok személyes oka volt annak, hogy ezt csináltam. Az egyik legalapvetőbb, hogy amikor 2010-ben nekikezdtem, akkor az, hogy ebből valaha film lesz, pont annyira volt reális, mint Ricsi célja, hogy ő raliversenyző lesz. És ezzel elég jól összepasszoltunk. Mindketten nagyon távol álltunk a valóságtól, ami jó kiindulópont volt. Egy másik tényező, hogy az én szüleim is elváltak, az anyukámmal nőttem fel, és a fikciós filmek, amiket korábban csináltam, majdnem mind apa–fiú-történetek. És nagy meglepetés volt, amikor már fél éve forgattunk, és kirobbant a nagy vita Ricsi és az apja közt. Addig én nem is tudtam, hogy ez is egy apa–fiú-történet lesz, és hogy az apjához fűződő viszonya mennyire befolyásolja Ricsi döntéseit, mennyire meg akar felelni neki, és mennyire el akarja nyerni a szeretetét. Ez hatalmas katarzis volt nekem, és lelkesített. Döbbenetes volt, hogy egy olyan téma, amit mindig kerestem, magától megtalált.

Aztán van még köztünk olyan párhuzam is, hogy amikor annyi idős voltam, mint Ricsi, nekem is voltak kisebb problémáim a hatósággal ilyen-olyan ügyek miatt. Illetve, amikor elkezdtük, akkor két főszereplővel akartuk megcsinálni a filmet, Ricsi barátja, Manó lett volna a másik, de ő közben kiszállt. Manó majdnem teljesen vak, de ő lett volna Ricsi navigátora. És nekem is tízdioptriás szemüvegem van, én is tudom, hogy szar dolog nem látni. Szóval volt csomó ilyen dolog. Plusz nem annyira éreztem Budapestet inspirálónak, a hétvégi bulikat beáldozni sem volt nagy ügy, sokkal izgalmasabb volt lemenni Ajkára, és elmenni velük az Oázis diszkóba. Van bennem bizonyos elvágyódás vagy kalandvágy, mindegy, hogy Kambodzsába megyek, vagy Ajka mellé, Kislődre.


Hörcher Gábor; interjú; rendező; Drifter


Ha már szóba került a kalandvágy: említetted, hogy egy film miatt készen álltál volna arra is, hogy feleségül vegyél egy külföldi nőt, akinek munkavállalási engedély kellett Magyarországon.

Igen, így kezdődött, az volt az első dokumentumfilmtervünk Horn Marci haverommal. Volt egy ismerősöm, egy grúz nő, aki azóta sikeres divattervező lett, de akkor nagyon rezgett neki a léc. Tök jó lett volna hazavinni a csajt a szüleimhez, hogy itt van, ismerjétek meg, Grúziából jött, és összeházasodunk. Az lett volna az első jelenet, hogy anyukám ott ül, és mondja, hogy „jó, jó, de mégis hogy...?”

A Drifter készüléséről évek óta lehetett hallani. Miért tartott ennyi ideig?

2010-ben küldtük el az első workshopra a filmötletet, akkor sokat segített, hogy Pálos Gyuri beleszeretett, biztatott, és odaadta a saját kameráját, aztán jöttek kisebb támogatások, de a döntő az volt, hogy nyertünk a Robert Bosch Alapítvány koprodukciós pályázatán, ami lehetővé tette, hogy megvalósítsuk a forgatást. Az volt a koncepció, hogy körülbelül három éven át forgatunk úgy, hogy nem interjúzok a szereplőkkel, hanem akkor, amikor történik valami, odautazok Ricsiékhez, és fölveszem. Erre a hosszú forgatási időszakra azért volt szükség, mert nem múltbeli eseményt akartunk feldolgozni, hanem egy éppen zajló folyamatot bemutatni. Aztán kiderült, hogy minden héten volt valami, amit érdemes volt forgatni, a film operatőrével, Becsey Kristóffal általában heti két-három napot lent voltunk, de előfordult az is, hogy ötöt. 180 órányi anyagot forgattunk, amit másfél évig tartott megvágni, hozzáteszem, azért is, mert közben tovább forgattuk a filmet.


Drifter

Becsey Kristóf operatőr, Ricsi és egyik haverja, Csabi


Amikor nekikezdtél, tudtad, hogy miről fog szólni a film?

Mindig megvolt az az alapkoncepció, hogy van egy célorientált főhős, a Ricsi, aki raliversenyző akar lenni, és hogy ez egy történetmesélő, karaktervezérelt film, amelyben az elején exponálni fogjuk a célt, és a csúcspont maga a rali lesz. De a vágásnál kísérleteztünk mással is, például készült egy „szociovágás” is, amelyben Ricsi célja nem állt annyira az előtérben, hanem inkább ő maga mint kallódó fiatal jelent meg.

A másfél éves vágás szórakoztató vagy inkább nyomasztó volt?

Imádtam. Volt egy nagy táblánk, rajta a kártyák a jelenetekkel, különböző színek jelölték a különböző történetszálakat, és azokkal sakkoztunk a vágóval, Thomas Ernsttel. Iszonyatosan izgalmas volt. Mondjuk sokat kellett ülni, ami nekem nehéz. Kísérletezős dolog volt, egy játék.


Drifter

Sakkozik a vágó, Thomas Ernst


Régebben Roma Rally címen futott a film, miért változtattátok meg?

Az csak egy munkacím volt, sosem gondoltuk komolyan. Már amikor elkezdtem, akkor tudtam, hogy nem egy roma történetet akarok forgatni, hanem egy sokkal univerzálisabbat egy vidéki srácról. Egyébként tök vegyes a csapat, Ricsi is sváb-roma-magyar. És ez nem is volt soha téma, nem találkoztam olyan helyzettel, amikor arról beszélgettek volna, hogy ki roma, és ki nem, vagy valaki ezzel szembesítette volna őket, vagy ez valamiképpen hátrányukra vagy előnyükre lett volna. A roma dolog öt év alatt soha nem merült fel.


Drifter


De ettől függetlenül erős koncepcióm is volt ezzel kapcsolatban. Vannak a politikailag korrekt roma filmek, amelyek arról szólnak, hogy milyen nehéz a romáknak, azt a keveset is elveszik tőlük, amijük van, falakat emelnek köréjük stb., sok ilyen narratíva van. Ezek jogosan születnek, és szükség van rájuk, de nagyon kevés más típusú film készül, amelyben romák megjelennek. Azt éreztem, hogy itt van egy űr, és lehet más történeteket is mesélni roma fiatalokról. Olyanokat is, amikben bátrak, hóhányók, bajkeverők, de közben szerethetők. Pálos Gyurival sokat beszéltünk forgatás közben erről, kérdeztem tőle, hogy most mi lesz: Ricsi, a roma gyerek lop egy dokumentumfilmben. Úristen, szét fogják szedni a filmet. Gyuri mindig azt mondta, hogy nem lesz gond, ha érthető a karakter, és át lehet élni a döntéseit, érzéseit, akkor ellene lehet menni ennek. Persze még nem derült ki, hogy ez tényleg így van-e, hiszen csak most mutatták be a filmet.

Nemrég láttam Ruben Östlund Play című filmjét, és bárcsak korábban láttam volna, mert megnyugtató volt, ahogyan feszegeti a határokat. Svédországban a bevándorló, fekete gyerekeket egyértelműen antagonista szerepbe helyezi, amivel még messzebbre megy, mint mi Ricsivel. Nálunk megjelenik a sztereotípia, hogy roma és bajkeverő, de a cél az, hogy átérezzük, megértsük a személyes sztoriját. Nem elfedni akartuk azt, ami van, hanem megmutatni és megértetni. A társadalmi integráció egy bonyolult ügy, nem értek hozzá, de azt gondoltam, hogy talán ez a megközelítés jobban segít, mint az, ha nem is beszélünk ezekről a dolgokról.


Drifter


Ricsi ült már valaha, vagy ezt sikerült eddig elkerülnie?

Nem ült, ami tök jó szerintem, mert nagyon nem tenne neki jót.

Szerinted a börtön egy olyan határátlépés, ahonnan nincs visszaút? Egy 180 ezer forintos bírságot például relatíve rövid idő alatt le is lehet ülni elvben.

Nagyon rosszak bent az állapotok, és Ricsi egy vékony, jóképű gyerek, szétszednék. Semmi nem maradna belőle szerintem, érzelmileg nagyon megtörne. Láttam srácokat bemenni meg kijönni, nem jó látvány.

Sokan – romák és nem romák is – csinálják azokat a hülyeségeket, amiket a Ricsi. A fiataloknak ott, ahol ők élnek, kevés a lehetőségük, de nagy vágyaik vannak, nem csodálom, hogy csinálnak hülyeségeket. És ahogy beszélgettem Ricsi apjával meg más idősebbekkel, kiderült, hogy régen is ezt csinálták, ez nem új dolog. Van, aki megússza, mint Ricsi apja, és van, akinek nincs szerencséje, vagy átesik a ló túloldalára, és az meg bekerül. Én azt látom, hogy nagyon türelmes a rendszer Ricsivel. Már irdatlan mennyiségű hülyeséget csinált, és még mindig szabadlábon van. Újra meg újra kap még egy lehetőséget. Nem azt mondom, hogy tökéletesen működik a rendszer, mert integrációs lehetőség kevés van, de legalább nem az van, hogy első alkalommal mindjárt mindenkit börtönbe küldenek. Egyébként szeretnék börtönfilmet forgatni úgy, hogy bent vagyok, de nagyon remélem, hogy nem Ricsivel fogom megcsinálni.


Hörcher Gábor; interjú; rendező; Drifter


Ha maradsz ennél a munkamódszernél, minden egyes alkalommal be kell vállalnod, hogy éveket rászánsz az életedből a filmedre.

Ez nem gáz, ez ilyen. Én a Driftert nagyon szerettem forgatni, azt éreztem, hogy minél tovább forgathatok, annál tovább csinálom azt, amit szeretek. És ilyen értelemben nagyon nehéz volt abbahagyni. A vágással is ugyanez volt, imádtam vágni. Örültem, hogy csinálhatom, és ha három év vagy öt, annál jobb.

És ezt hogyan lehet finanszírozni, ha nem vagyok indiszkrét?

Igazából elég szarul. Az Iványi Marcell-lel közös cégünknek, a KraatsFilmnek voltak olyan kisebb projektjei, amikbe közben bedolgoztam. De nem tudom, láttad-e, hogy lukas a cipőm. Páran beszóltak, hogy mostanában mindig ugyanazokban a ruhákban vagyok a képeken, úgyhogy el is mentem tegnap venni egy inget, most az van rajtam.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!