Rogán Antal nyerte a legnagyobbat a menekültek elleni harccal

Fotó: MTI / Beliczay László

-

A Fidesz őszi kongresszusáig eldől, Rogán Antal hivatalosan is Orbán Viktor kabinetfőnöke lesz, vagy továbbra is informálisan vezeti-e a párt politikai agytrösztjét. Bármelyik forgatókönyv valósul meg, a frakcióvezetőséget valószínűleg megtartja. A Rogán által irányított politikai stáb ősszel is a menekülthelyzetre koncentrál.


Nyugodtan tölthették nyári szabadságukat a Fidesz vezetői. Belső felméréseik azt mutatják, megtorpant a párt ősz óta tartó népszerűségvesztése. A Fidesznek a menekültüggyel a kezdeményezést is sikerült átvennie, az újságok hírei a kormánypárti politikusok meggazdagodásai helyett azzal vannak tele, hogy az országba áramló menekültek száma napról napra emelkedik.

A Fideszben ezt a Rogán Antal vezette, úgynevezett politikai stáb sikerének tudják be. Orbán Viktor kormányfő tavasz végén bízta meg a Fidesz frakcióvezetőjét a politikai koordinációval. Ilyen pozíció korábban csak a választási kampányok idején volt a pártban. Ez a gyakorlatban a menekültügy politikai, kommunikációs kezelését jelentette. Az ötletek tavasz óta egymást követték: előbb nemzeti konzultációt tartott a kormány, amit plakátkampány, a kerítésépítés bejelentése követett. A politikai stábhoz kötődik többek között „A reformok működnek” című kormányzati kampány is.



A politikai stáb ülésein Orbánon és Rogánon kívül rendszeresen részt vesz Habony Árpád, a kormányfő legközelebbi tanácsadója, Gyürk András, a Fidesz választási kampányfőnöke, Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Giró-Szász András kommunikációs államtitkár, Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Kubatov Gábor pártigazgató, illetve Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség kommunikációért felelős helyettes államtitkára, aki a stábon belül gyakorlatilag Rogán jobbkezének számít. A csapattal a miniszterelnök hétfő délelőttönként a Parlament épületében szokta átbeszélni az aktuális ügyeket.

Rogán a politikai stáb vezetőjeként jelenleg is azt a munkát végzi, ami egy esetleges miniszterelnöki kabinetfőnöki kinevezés után hozzá tartozna. Több lap még májusban számolt be arról, hogy Rogán a közeljövőben a kormányfő kabinetfőnöke lehet. Eszerint Lázár János miniszterelnökségi miniszterhez tartozna a közigazgatás irányítása, Rogán pedig a politikáért felelne. Rogán az erről szóló híreket nem kommentálta.

„Orbán nyitott mandátummal bízta meg Rogánt a politikai stáb vezetésével” – fogalmazott lapunknak a Fidesz egyik befolyásos politikusa. Ezzel arra utalt, hogy Orbán tavasszal nyitva hagyta azt a kérdést, hogy kabinetfőnök lesz-e Rogánból. Jelenleg az is elképzelhető, hogy Rogán a továbbiakban is csak informálisan végzi ezt a munkát, vagyis hivatalosan nem jön létre a kabinetfőnöki pozíció. A politikus szerint a kérdés a Fidesz őszi tisztújító kongresszusáig dőlhet el, ennek időpontját még nem tűzték ki.



Az egyik legnagyobb fejtörést a Fideszben az okozza, hogy ha Rogán hivatalosan kabinetfőnök lenne, akkor ki vegye át a frakció irányítását. Úgy tudjuk, a Fidesz vezetése arra jutott, a frakciótagok közül senki nem alkalmas maradéktalanul erre a munkára. (Korábbi cikkünkben számba vettük, kiknek a neve merült fel.) Ezért egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Rogán megtartaná a frakcióvezetői posztot is. „Perszonálunió lenne” – fogalmazott az egyik fideszes.

További dilemmát okoz, hogy Lázár János nem örülne annak, ha Rogán egy formális kinevezéssel beülne a Miniszterelnökségbe. Még májusban egyik sajtótájékoztatóján rejtélyesen úgy fogalmazott, ebben az esetben „fenntartja a változtatás jogát”. Ezzel állítólag arra utalt, hogy a saját távozását is elképzelhetőnek tartja. A Figyelő múlt héten arról írt, hogy német barátai tanácsára az üzleti életben próbálná ki magát Lázár.

Orbánnak a következő hónapokban tehát fontos személyi kérdéseket kell megoldania, Rogán pozíciója mellett arról is döntenie kell, az államtitkárok közül kiket szeretné lecserélni. De a menekültügy nem megfelelő kezelése is visszaüthet a kormányra. A kormány továbbra is kizárólag erre koncentrál majd, az őszi esős hónapokban pedig nem lesz egyszerű megoldani az országba érkezők elhelyezését.