Robbie Williams most még kinevetheti magát

Fotó: MTI / Marjai János

-

Csupa slágerből, feldolgozásból és bohóckodásból álló műsort adott Robbie Williams a Sziget nyitónapján egy elképesztő méretű közönség előtt. Még a farka méretéről is beszélt. De Robbie Williams tényleg egy hülyegyerek?


Robbie Williams simán össze tud rakni egy másfél órás setlistet kizárólag világslágerekből. A kérdés inkább az, hogy Robbie azok közé az előadók közé tartozik-e, akiktől nem is várunk többet slágerválogatásnál, vagy elhisszük róla, hogy a legjobb számait még nem írta meg.

A választ mi is tudjuk, és Robbie Williams aktuális koncertsorozata, a Let Me Entertain You Tour már a címe alapján is csak a szórakoztatásról szól. Semmi művészkedés, semmi önmegvalósítás, és főleg nem az a szerencsétlen swingműsor, amivel tavaly jött Budapestre, csak a buli.



Jó is, hogy szóba került a swing: az énekes 2001-ben, több sikeres szólólemez után adta ki a feldolgozásokból álló Swing When You’re Winninget, aztán pár évvel később egy másik swingalbumot, több saját számmal. Amikor valaki ehhez hasonlót ad ki, az gyakran annak a jele, hogy vagy szeretné, ha Komoly Énekesként tekintenének rá, vagy elfogytak az ötletei, és az ilyesmi általában nagyon kínosan sikerül. A budapesti koncerten is volt két swingdal, és természetesen ezek voltak az este leggyengébb pontjai, bár az egyikben Robbie ironikusan megidézte fiúzenekaros múltját, úgyhogy legalább nevetni lehetett.



Az a nagyon-nagyon sok ember, aki kijött a Szigetre, értékelte is a hasonló közjátékokat: azt, amikor az énekes röviden összefoglalta a karrierjét a közönség harminc év alatti tagjainak („kijöttem az elvonóról, meghíztam, megint drogozni kezdtem”), vagy amikor a Wonderwallt saját dalaként vezette elő a tömegnek. Egyébként soha nem láttam még ennyi embert a Sziget nagyszínpada előtt. A leghátul lévő pálinkasátor előtt sem lehetett megmozdulni, pedig onnan látni sem igen lehetett már a színpadot.



Az énekes két perccel fél tíz előtt kezdte a koncertet, és pontban tizenegykor be is fejezte – tökéletesen kiszámított, váratlan húzásoktól mentes produkció volt ez, amivel az égvilágon semmi gond nincsen. Ennek ellenére Robbie óramű pontosságú előadása közben végig a felelőtlen, komisz hülyegyereket játszotta a színpadon, aki letolja a nadrágját, beint a közönségnek, a farka méretéről diskurál megilletődött rajongójával, és szoknyában ugrálja végig a második felvonást. Bőven van elég kifogástalan dala hozzá, hogy elterelje a figyelmet az erőltetett jófejkedésről – a csúcspontot talán a Monsoon, a Candy és a ráadásban játszott Angels jelentették –, de érezhető, hogy néhány éven belül ez már inkább kínos lesz, mint vicces.



Hétfő este viszont Robbie Williams egy ereje teljében lévő világsztár benyomását keltette, aki simán kiröhögheti a karrierjét beindító Take Thatet és benne saját magát, ironikusan viszonyulhat ahhoz a rosszfiús imázshoz, ami már jó ideje nagyrészt színjáték. Tulajdonképpen az irónia az egyetlen szimpatikus és vállalható hozzáállás, ha az ember nem akar elveszni a köré épülő szórakoztatóipari gépezetben.



Vagyis Robbie okosan és tudatosan találta ki önmagát a rövidre sikerült Take That-újjáalakulás, a második swingturné és a B-oldalas dalokból álló legutóbbi albuma után, de valahogy mégis nehezen hiszem, hogy tovább tud lépni innen. Bizonyítania már senkinek nem kell semmit, új ötlete meg nem nagyon van. Persze ez sem feltétlenül probléma, erre a slágerválogatásra – amit a szigetes koncerten egy-egy jól sikerült U2- és Lorde-feldolgozás, és egy fölösleges Queen-tiszteletkör egészített ki – bármikor vevő lesz a nép. De Robbie Williams a hülyegyerek-szerepre rácáfolva tehetséges és érzékeny előadó: többet is kihozhatna a karrierjéből annál, hogy negyven fölött már csak a tribute-műsorával érjen el átütő sikert.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!