Részegen rodeózott a szerelő a műhelyben hagyott autókkal

-

A férfi először árokba hajtott egy forgalomból kivont autóval, majd egy eladásra szánt kisteherautóval is tett egy kört részegen. Most emelt vádat ellene az ügyészség jármű önkényes elvétele, ittas vezetés és egyedi azonosítójellel visszaélés miatt.


A 40 éves kecskeméti férfi egy autójavító műhelyben dolgozott, így szabad bejárása volt oda, ráadásul főnöke utasítása szerint a javítás és szerelés mellett a javításra átvett autókat kipróbálhatta. A vádlott augusztusban Kecskemét lakott területén kívül délután vezette részegen az egyik javításra beadott, forgalomból kivont, rendszám nélküli autót, de egy S-kanyarban kisodródott és az árokba hajtott. A közelben lévő rendőrök előállították és a jogosítványát a helyszínen elvették.

Ezután a főnöke megtiltotta a szerelőnek, hogy a műhelyben lévő járművekkel közlekedjen. Két héttel ezután este, már jogosítvány nélkül vezette a műhelyben hagyott, eladásra szánt kisteherautót. A vádlott ekkor közepesen ittas volt, az autót jogtalanul használta. A férfi 4,5 éves börtönbüntetést is kaphat. A férfi többszörösen büntetett előéletű, a felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is kérte az ügyészség.