Részben megtagadta lopással gyanúsított emberét a Hatvannégy Vármegye

Forrás: police.hu

-

Egy elnökségi tag közölte, hogy a mozgalom honlapján tévesen szerepelt vezetőségi tagként. Már nincs is ott T. Csaba. Makói HVIM-vezetői voltát nem tagadják, a makói és a szegedi szervezet Facebook-oldalán egy-egy áprilisi posztban még kettős minőségében, a helyi szervezet vezetőjeként és országos vezetőségi tagként szerepelt.


Tagadja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), hogy a szervezet vezetőségének tagja lenne az a 29 éves makói férfi, akit lopás vétségének gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség, miután egy lakó tetten érte egy renoválás alatt álló ház állványán, ahol kezében egy serpenyővel állt. A férfi részben beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Magvasi Adrián, a HVIM elnökségi tagja, az MTI-vel azt tudatta: T. Csaba nem vezetőségi tagja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak.

Az MTI a cikk megírása előtt megnézte a honlapon, és a vezetőség tagjai között feltüntették T. Csabát is. Erre a közlésre válaszul Magvasi Adrián azt írta: „Helytelenül szerepelt a szervezet oldalán, amit a bíróságra benyújtott adatok igazolnak is.”


Így néz ki most a HVIM vezetőségi névsora


T. Csabát egyébként vezetőségi tagnak és makói vezetőnek titulálja a HVIM makói szervezetének egy áprilisi Facebook-posztja, amely Porosenko ukrán elnök gyárának csokitermékei elleni bojkottra szólít fel...



...és ugyanígy mindkét pozíciója említésével szerepel a szeged HVIM-szervezet majálisra invitáló – szintén áprilisi keltezésű – Facebook-posztjában is.



T. Csaba már többször összeütközésbe került a törvénnyel. Mint arról a Délmagyar.hu annak idején beszámolt, egyszer pénzbüntetésre ítélték garázdaságért, 2011 decemberében pedig két évet kapott 5 évre felfüggesztve hivatalos személy elleni erőszak miatt (utóbbi esetről a HVIM honlapja is beszámolt). Ha most elítélik, elvben akkori büntetését is le kell ülnie.