Repülővel csak nehézkesen közelíthető meg New York

-

Jelentős járatkéséseket okoz a légi irányítás egy számítógépes hibája az Egyesült Államok északkeleti partvidékén.


Az amerikai repülésügyi hatóság (FAA) szóvivője, Kathleen Bergen elmondta, hogy még vizsgálják, mi okozza a hibát az FAA-nak a virginiai Leesburgban lévő központjában.

„A központ egy számítógépes hibája miatt minimálisra csökkent a fel- és leszállások száma a baltimore-i BWI, valamint a washingtoni Reagan és Dulles reptéren” – jelezte Twitter-üzenetében a Washington DC-től egyórányi útra lévő BWI légikikötő.

„Gond van a légiforgalmi irányítással, és ez légitársaságunk minden keleti parti járatát érinti” – erősítette meg az American Airlines, arra kérve utasait, hogy utazásukat próbálják ennek megfelelően alakítani.

Az amerikai repülésügyi hatóság honlapja késéseket mutat New York legfontosabb repülőterén, a JFK-n is. A hatóság közlése szerint a nagy magasságban haladó járatokat az érintett légtér elkerülésére utasítják. A közlemény szerint a problémát vélhetően nem valamilyen baleset vagy hackertámadás okozza.