Répássy nem volt elég hűséges?

Fotó: MTI / Kovács Attila

-

A Népszabadság szerint ezért váltotta le Orbán Viktor az államtitkárt.


A lapnak egy kormányzati forrás az államtitkárcseréket azzal indokolta, hogy „a miniszterelnöki akaratot végig kell vinni a rendszeren, és pont.” Aki szakmai aggályok miatt húzódozik, vagy az apparátus ellenállása miatt a miniszterelnöki akaratot nem elég energikusan hajtja végre, megbukott, a kormányfő iránti lojalitás számít - fogalmazta meg a lap.


Répássy Róbertnek „több bűne is volt”: állítólag felhozták ellene, hogy Handó Tünde főbíró megválasztásakor nemmel voksolt a parlamentben (ami amúgy érdekes információ, mert a szavazás elméletileg titkos), menekültügyben júliusban kétségbe vonta, szükség van-e szigorúbb jogszabályokra, „nem figyelt eléggé a bíróságokra, azok túl sokszor hoztak a kormányoldal számára kedvezőtlen ítéletet.” Van, aki szerint Répássynak azért kellett menni, mert Navracsics Tibor embereként tartották számon. Trócsányi László miniszter azt közölte vele: a miniszterelnök nem elégedett a tárca politikai munkájával, ezért Répássy a felelős. Összefoglalva: Répássy nem volt elég lojális.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárnál a szakmai koncepció volt a hibás: neki állítólag azért kellett mennie, mert ragaszkodott olyan megyei szintű munkaügyi struktúrához, ami a miniszterelnök szerint már nem indokolt.