Rengeteg pénzt nyomott Kína a képünkbe, mégis pánikolunk

Fotó: AFP / FRED DUFOUR

-

A magyar állam éves költségvetésének fele az az összeg, amelyet most a kínai állam az ottani bankoknak adott, hogy nyugtassa a kedélyeket. Az akció egyelőre nem jött be, a befektetők még ma is igyekeztek megszabadulni a kínai tőzsde részvényeitől.


A nyár folyamán egyszer már megtapasztalt elbizonytalanodás után a múlt héten újabb zuhanásba kezdett a kínai tőzsde, és a pekingi vezetés beavatkozásai ellenére egyelőre nem állt meg a pénzpiacok esése. A sanghaji tőzsde fő indexe, a Shanghai Composite ma is 38,59 ponttal, 1,30 százalékkal, 2927,29 pontra csökkent a zárásra. Lassan elillan mindaz az árfolyam-erősödés, amelyen a kínai részvényekbe fektető pénzemberek az elmúlt egy évben meggazdagodtak.



Pedig Pekingben tényleg igyekeznek mindent megtenni, hogy feledtessék a kínai gazdaság lassulását. A korábbi 8-9 százalékos ütemről jelenleg már „csak” 7 százalék felett van a GDP bővülése, miközben veszélyesen megnőtt a kínai adósság, és emiatt túlzott optimizmusnak tűnt a részvények szárnyalása. Ezért most sokan igyekeztek még időben lelépni a kínai tőzsdei parkettről, hogy mentsék, ami menthető az eddigi nyereségből.


A befektetők visszacsalogatására az elmúlt egy-két hétben már többször leértékelték a jüant, csökkentették a jegybanki alapkamatot, megengedték a bankoknak, hogy kevesebbet tegyenek félre biztonsági tartaléknak, most pedig 19 milliárd eurónyi jüant adtak a bankoknak, hogy folytassák a hitelezést. A józanabb befektetők azonban, úgy tűnik, ettől nem nyugodtak meg, hiszen egy hitelválság fenyegetettségében ez csak olaj a tűzre.

Közben a kínai vezetők elkezdtek mumust keresni, és Amerikában meg is találták. Miután sokévnyi pénzpumpálás után az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kezd visszaállni a rendes kerékvágásba, és már nem akar mindenáron pénzt belerakni a gazdaságba, sőt kamatemelést helyezett kilátásba, ezért a befektetők másként kezdenek viselkedni.

A pénzüket a kockázatosabb helyekről a nagyobb biztonságot nyújtó piacok felé viszik, és ilyen természetesen az Egyesült Államok is. Ha ott magasabb lesz a jegybanki alapkamat, akkor inkább a betonbiztos amerikai állampapírokban pihentetik a vagyonukat, nem a túlfűtöttség jeleit mutató kínai gazdaságban. Az amerikai tőzsdeindexek hat nap esés után ma már erőteljes erősödésbe kezdtek, hiszen a gazdaság ott masszív: júliusban az előző havihoz képest két százalékkal nőtt a tartós fogyasztási cikkek megrendelése az Egyesült Államokban.

Ezek a folyamatok és aggodalmak mozgatják ezekben a napokban az európai és a magyar pénzpiacot is. Európában mindenesetre ma már valamelyest megnyugodtak a kedélyek, nem zuhantak tovább a tőzsdék, a Budapesti Értéktőzsdén viszont még ma is lefelé araszolt az árfolyamok többsége. Gyengült a forint is, már megint 316 forintnál is többet kell adni egy euróért. Úgy tűnik, a befektetők nem nyugodtak meg, ahol nagyobb a kockázat, onnan most inkább elmennek.