Rendőrök gyűrűjében, egy szerb pláza tetején leckéztették a magyart

-

Első tétmérkőzését játszotta a frissen alakult magyar amerikaifoci-válogatott. A belgrádi találkozó sok különlegességgel szolgált, mégis igazán szomorú véget ért. A VS.hu helyszíni tudósítása.


Szombaton hajnali 5.30-kor még alszik a főváros, csak a péntek esti buliból leharcoltan hazafelé kullogó fiatalok vannak talpon. Az Ecseri úti metrómegállónál lévő benzinkút parkolójában mégis szokatlanul nagy a forgalom: innen indul az a busz, amely a magyar amerikaifoci-válogatott szurkolóit Belgrádba viszi. A frissen alakult, első hivatalos mérkőzését alig két hete az Építők pálya romantikusan lepusztult kulisszái között játszó válogatott ugyanis máris tétmeccsre készült, a szerb válogatott elleni B csoportos Eb-selejtezőre (a kijutásról ez az egy meccs döntött). Azok után, hogy a csehek elleni bemutatkozó meccset 4500-an látták a helyszínen, semmi meglepő nem volt abban, hogy megtelt egy busz a kalandvágyó és sikerben bízó drukkerekkel.


A félelmetes magyar szurkolótábor egy része


Ahogy az drukkereknél szokás, felvonult a sportág számos csapata – mezeken, pulcsikon, sapkákon és poénokba csomagolva. A magyar színeket a Wolves és Cowbells képviselte, míg a nagyfiúkat, azaz az NFL-t, a Cowboys, a Green Bay Packers, az Arizona Cardinals meg a New Orleans Saints. A Patriots neve is elhangzott, a „pedig olyan szimpatikus volt, amíg ki nem derült, hogy a Patsnek szurkol” megjegyzésen még a címzett sem sértődött meg. Korán volt még hozzá.


Hol van a tető?

A válogatott már pénteken elutazott Belgrádba, azonban Miakich Gábor segédedző csak szombaton tudott a társakkal tartani. Kész szerencse, mert a jó hatórás út alatt volt ideje beavatni a VS-t a válogatottnál folyó munka és a felkészülés rejtelmeibe.

„Igyekszünk komolyan dolgozni, a csapat mellett most már van egy olyan stáb, amely képes lefedni a támadó (offensive), a védekező (defensive) és a speciális (special) egységnél folyó munkát is. Lee Hlavka, a Budapest Wolves korábbi edzője a főedző, aki klubszinten már nem tudta vállalni a napi munkát és a bajnokikkal járó utazgatásokat, de mint mindenki által elismert szaktekintélyre nyugodtan bízták rá a válogatottat.”

Az amerikai coach mellett még két külföldi szakember és magyarok is vannak a stábban. A támadásokért Kovács István, míg a védelemért a Sport TV Trash Talk című műsorából ismert Kovács Sándor („kovácssanyi”) felel.


„Augusztus elején kezdtük a felkészülést a szerbek elleni meccsre, a csehek elleni találkozó is már ennek a része volt – folytatja Miakich Gábor. – Mivel mindenki dolgozik, ezért igazából csak hétvégénként tudtunk együtt készülni, ilyenkor szombaton és vasárnap is két-két tréninget tartottunk.


Az amerikai fociban talán minden más sportágnál fontosabb a csapatrészek összeszokottsága,

ezért rengeteget kellene gyakorolni az egyes taktikai elemeket ahhoz, hogy a mérkőzéseken is minden flottul menjen.”

Pár órával később kiderült: a gyakorlás sajnos nem volt elég. Addig azonban még meg is kellett érkezni Belgrádba, és elfoglalni a helyünket egy olyan stadionban, amely egészen biztosan párját ritkítja. A Stadion Shopping Centar ugyanis nem más, mint egy pláza tetejére épített, nagyjából 1500 főt befogadó aprócska stadion, egy szabványméretű műfüves futballpályával, teljes infrastruktúrával, öltözőkkel, sajtó- és VIP-páhollyal és fedettnek tűnő nézőtérrel – a tribünön ugyanis csak a tető szerkezete volt meg, maga a fedél már nem, ami jó időben nem lenne akkora baj, a tízfokos októberi esőben azonban hiányzott.


Jól néz ki, de még sokkal jobb lenne, ha nem csak a tető helye lett volna a szurkolók feje fölött


Fő a biztonság

Nem volt viszont hiány rendőrökből. A szerb egyenruhásoknak a foci az foci, a szerb–magyar meg szerb–magyar, úgyhogy ők ilyenkor nem ismernek tréfát. Mintha magyar focicsapatok ultrái mentek volna kötetlen hangulatú találkozóra a Crvena zvezda vagy a Partizan Beograd hasonlóan lelkes híveivel, nem pedig családapák gyerekekkel, fiatal lányok és ránézésre is ártalmatlan srácok. Egyszóval a szerbek kicsit túlbiztosították a dolgot. Fegyver az egyik, gumibot a másik oldalon, „ide állni, oda menni, hátizsákot bevinni nem lehet, ételt-italt bevinni nem lehet” – enyhén szólva is indokolatlan volt a készültség. Ami a lelátón további vitákat szült, amikor kiderült, hogy jeggyel a birtokában sem mehet ki-be bárki bármikor a plázába üdítőt venni (miután a stadion területén semmilyen szolgáltatóegység nem volt), csak egy kijelölt képviselő tehette ezt meg, aki a rábízott lista alapján bevásárolt a többieknek. A magyar szektorban nem lehetett a korlátnak támaszkodni, mert az zavarta a felvonulni készülő rendőröket. Hogy mikor, miért és hová szerettek volna vonulni, az már soha nem fog kiderülni.


Pár év tétmeccs nélkül?

Azonban a meccs még ennél is kellemetlenebb lett, pedig előtte mindenki optimista volt, még ha néhányan csak visszafogottan is.

„Jó csapat a szerb, jobbak, mint a csehek, ami mindenképpen óvatosságra kell, hogy intsen bennünket – mondta Kovács Sándor. – Jól felkészültünk, sok fog múlni a védekezésen és azon, hogy szorossá tudjuk-e tenni a végjátékot. Legyőzhető a szerb csapat, de ahhoz lényegesen jobban kell játszanunk, mint a csehek ellen. Különösen fontos ez a mérkőzés, mert ha most nem nyerünk, akkor lehet, hogy két-három évig nem játszunk újra tétmeccset, és akkor szinte elölről kezdhetjük a csapatépítést, annyi játékos cserélődik ki a keretben.”


szerb-magyar

A szurkolók a felettébb kellemetlen időjárás ellenére is végig kitartottak


A mit sem sejtő magyar szurkolók kezdték felfűteni a hangulatot dobokkal, kolomppal, kereplővel. Az öltözőfolyosón még elkaptuk egy szóra Lee Hlavka vezetőedzőt, hogy megkérdezzük, megvan-e a meccsre a nyertes taktika.

„Persze, már mindenki kipihente magát, edzettünk, dolgoztunk, elvégeztük a munkát, amit szerettünk volna. A többi a pályán dől el, és biztos, hogy nem hátrány számunkra, hogy ezúttal a honosított játékosaik nélkül állnak ki” – mondta nyugodtan, jókedvűen mosolyogva.

A szerb csapat defensive coordinatora, Predrag Durlic sem tűnt éppen feszültnek a kezdés előtt. „Hogy mennyire népszerű Szerbiában az amerikai foci? Ez jó kérdés, nem tudok pontos számokkal szolgálni. Szerintem egyre népszerűbb, ha nem lenne ilyen rossz az idő, biztos, hogy ma is sokan lennének.”

Ha szerb–magyar, akkor adódik a kérdés, hogy egy jó foci- vagy pólóderbihez hasonló lesz-e a hangulat. „Nem hinném, ez amerikai foci, kis családja van a sportágnak, mindenki ismeri a másikat, jóban vagyunk egymással. Ez még nem az a rangadó” – mondta az edző. Szavai biztosan nyugtatólag hatottak volna a pláza körül cirkáló rendőrökre is.


Rossz kezdés...

A 14 órára kiírt mérkőzés előtt az ellenőr a személyigazolványokról ellenőrizte a kereteket, majd öt perccel a kezdőrúgás előtt a két csapat a kötelező külsőségek között futott ki: hangos zene, csatakiáltások, nemzeti zászló a kézben. Az Építők-pályán látott tűzijátéktól ezúttal – nyilván tűzbiztonsági okokból – eltekintettek a szervezők.



A rúgónkkal (punter) kétszer is megismételtetett kezdőrúgás már sejteni engedte, hogy a srácok közel sem olyan nyugodtak, mint a főedző. Legalábbis a magyar srácok. Mert a szerbek az első két perc végére egy-egy passzolt és futott touchdownt (TD) is összehoztak, utóbbit az irányítónk, Bencsics Márk rossz helyre dobott labdája (interception) után.


És még szerencsénk sem volt. Amikor eljutottunk a szerbek célterületének közelébe, előbb egy büntetés miatt egy helyett 11 yardról próbálkozhattunk, amiből egy újabb eladott labda, abból meg egy egész pályás futott TD lett. Legközelebb meg hiába próbálkozhattunk három pontért mezőnygóllal, blokkolták a kísérletet a hatalmas termetű szerb védők.

A rémálomszerű első negyed végül három hazai TD-t és 21-0-s szerb vezetést hozott. Ezt felszoroztuk néggyel, aztán gyorsan el is felejtettük a kapott számot, mert az azért mégsem lehet, hogy 84-0-ra kikapjunk.


szerb-magyar

Mindenki a páyára!


...rossz folytatás

A második negyed ugyanilyen ijesztően kezdődött, még egy perc sem telt el a térfélcsere óta, kiderült, hogy a szerb irányító, akiről tudtuk, hogy bátran vállalkozik futásokra, és jól passzol közelre, messzebbre is ellát: húszyardos átadásával további húszat robogott egy társa, 28-0. Egy újabb interception után pedig újabb hét ponttal hízott a különbség (hat pont a TD-ért, plusz egy a jutalomrúgásért, amelyből egyet sem hibáztak a vendéglátók). Mi pedig megint nem tudtuk két yardról átpasszírozni a labdát a szerbek célvonalán.

A nagyszünetben melegedett egy kicsit, aki csak tudott, és várta, hogy jobbra forduljanak a dolgok.


De nem nagyon akartak jobbra fordulni, legfeljebb annyiban, hogy a következő TD-t nem a negyed első percében kaptuk, hanem a nyolcadikban, 3:20-szal a vége előtt. A negyedből hátralévő idő éppen elég volt egy újabb eladott labdából kapott TD-hez, és ahhoz, hogy a támadógépezetünk ismét a szerbek end zone kapujában mondjon csődöt. Hiába próbáltuk ki ekkorra mindhárom irányítónkat (a fent említett Bencsics Márk után Czirók Márton és Jordan Vasyl is pályára lépett). A szpíker minden jó hazai és rossz vendégmegmozdulás után hergelte egy kicsit a nagyjából százfős hazai tábort, de csak annyira, hogy az ott fagyoskodók se hűljenek ki teljesen. A magyar szurkolók is igyekeztek megőrizni lelkesedésüket, egy-egy jó szerelés vagy sikeres passz után mindig megszólaltak a dudák és a dobok.


szerb-magyar

Támadásban (és védekezésben is) erősebb, jobb volt szerb csapat


Az utolsó negyedre már csak annyi izgalom maradt, hogy megszületik-e a becsületpontunk, illetve hány ponttal kapunk ki. Előbbi sajnos nem történt meg, utóbbira a válasz pedig 56, mert benyeltünk még két TD-t, és egyetlen ígéretes akciónkat egy – el kell ismerni – gyönyörű fumble (amikor a védőjátékos nemcsak megállítja a támadót, de a labdát is megszerzi tőle) állította meg. Legalább ilyet is láthattunk.


Az örök kérdés: kerek vagy tojás?

Túlzás lenne azt mondani, hogy a lefújás után felhőtlen volt az öröm, de az ellenféllel való pacsizás után a magyar csapat megköszönte a buzdítást az átfázott hadnak. A buszon aztán jött a kötelező szurkolói elemzés és a tanulságok levonása.

„Akár még verhető is lett volna ez a szerb csapat” – mondta a legoptimistább hang, de a véleményével egyedül maradt.

„Nem volt elég tökös a csapat, de nem tudom, hogy mitől féltek” – mondta más.

„Ennyi eladott labdával képtelenség bármilyen meccset megnyerni – kontrázott a harmadik. – Egyébként meg a második félidőben nem is látszott a felfestés, ami teljesen szabálytalan. Vagy újra kellett volna húzni a vonalakat, vagy lefújni a meccset. Én mindkettőre láttam már példát.”


szerb-magyar

Ahogy az időjárás, úgy a magyar csapat hangulata sem volt éppen felhőtlen a meccs végén


„Nagyon gyors és nagyon erős volt a szerb támadó- és védőfal is – terelte szakmai útra a vitát Miakich Gábor. – Sajnos ilyen játéksebességnél már nem lehet annyit várni és totojázni egy-egy helyzetben, mint a fiúk tették.


Nincs idő azon morfondírozni, hogy elinduljak-e egy labdára, elérem-e a passzt és a többi.

Sok gyakorlással és meccseléssel persze ezt ki lehet javítani.”

Újra előkerült a „kerek foci” vs. „tojásfoci” kérdés is. Jelesül miért kap az MTK 5000 férőhelyes stadiont, amikor senki nem jár a meccseire, meg egyébként is nézhetetlen a magyar foci (mármint a kerek, természetesen). Közben az amcsifoci meg kap ugyan Székesfehérváron egy pályát, de az is csak politika, és ha fordul a széljárás, könnyen oda lehet az a pálya is. Pedig ha lennének pályák, akkor lennének gyerekek is, akik lejárnának tojásfocizni. Mert a tojásfocit imádják, akármi is legyen egy pláza tetején rendezett szerb–magyar vége.



A belgrádi mérkőzés képekben