Rendőrautó ütközött a Józsefvárosban

-

A balesetben nem sérült meg senki, anyagi kár viszont keletkezett.


Rendőrautó karambolozott Budapest VIII. kerületében, a Baross utca és az Illés utca kereszteződésénél hétfő délelőtt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese. Csillag Melinda elmondta, hogy a rendőrautó először egy másik személygépkocsival ütközött, majd ennek következtében nekicsapódott egy harmadiknak.

Az első információk szerint a rendőrautó megkülönböztető jelzést használt az ütközés idején – tette hozzá a sajtóügyeletes.