„Rendőr vagyok, és tudom, ki vagy!"

-

A 18 éves bácsbokodi férfi lefogott és ki akart rabolni egy kisgyermeket babakocsiban toló nőt. A fenti kiáltás után azonban elszaladt.


A 18 éves vádlott 2015. március 24-én, 19 óra körüli időben Bácsbokodon megfigyelte az utcán a gyermekét babakocsiban toló sértettet. Az ittas fiatalember egy útszéli bokorban elbújt, majd a sértett háta mögé lépett. Bal kezével a száját befogva átkarolta és leszorította a nőt - írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Úgy akarta a pénzét, értékeit elvenni, hogy eközben a jobb kezével átkutatta a sértett zsebeit. A megtámadott nő segítségért kiáltott, sikoltozott, majd azt kiáltotta: „rendőr vagyok, és tudom, ki vagy!”. A vádlott e kiáltást meghallva elengedte az anyát és elszaladt, így nem tudta megszerezni a sértett értékeit. A támadás alatt a nő nem sérült meg.

A vádlottnak nem ez volt az egyetlen ügye, hiszen még tavaly karácsonykor lopásokat is elkövetett: a kapu benyomásával behatolt egy bácsbokodi lakóházba és onnan műszaki cikkeket, ékszereket, egyéb tárgyakat és élelmiszereket lopott két sértettől több mint 160 ezer forint értékben. A kár azóta sem térült meg.

Ezután a vádlott egy másik bácsbokodi lakóházhoz ment és itt is a nagykapu betörésével akart bemenni a házba. A vaskeretes, osztott dróthálós bejárat üvegét sikerült betörnie, de a drótháló ellenállt, benntartotta az üveget, így a tolvaj nem jutott be a házba. A betörés miatt a villanyóra megrongálódott, abban 31 ezer forint kár keletkezett.

Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. Bűnössége kérdésében a Bajai Járásbíróság fog dönteni.