Rendkívüli ülés lesz Százhalombattán Kiss László miatt

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor / István Hajdu

-

A csoportos nemi erőszakot elkövető szövetségi kapitány 2014 óta a város alpolgármestere.


Vezér Mihály polgármester azt mondta az Indexnek, hogy csak most, kedden értesült Kiss büntetőügyéről, és tudomása szerint a helyi képviselők sem tudtak Kiss múltjának erről a részletéről.

A képviselők csütörtökön arról tárgyalnak, miként kezeljék az ügyet. A testület akár vissza is vonhatja az alpolgármesteri megbízását.


Kiss László 1961 nyarán, 21 évesen két úszótársával együtt követte el a bűncselekményt. Mint a most közzétett ítéletből kiderül, előbb lefogta a Zsuzsanna nevű fiatal nőt, majd társai után maga is közösült a már védekezésre képtelen lánnyal. A következő év februárjában jogerősen három év börtönre ítélték, a büntetését Nagyfán kezdte letölteni, ám több forrás szerint csak valamivel kevesebb mint a felét ülte le a kiszabott időnek.


Szerdán összeült az úszószövetség elnöksége, a vezetők és az edzőbizottság tagjai egyhangúlag kiálltak a kapitány mellett.