Rendbontás volt a békéscsabai menekültügyi központban

-

Nem tudni, hogy öt iráni miért kezdett el éjjel törni-zúzni.


A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szombat éjszaka fél 12 körül az egyik körletben öt iráni állampolgár hangoskodott, a szoba berendezését megrongálta, a helyiség üvegablakát kitörte. A rendbontók az emiatt velük szemben intézkedő biztonsági őrségre támadtak, székeket dobáltak feléjük. Az őrök nem sérültek meg.

A befogadó központban még éjfél előtt helyreállították a rendet. A Békéscsabai Rendőrkapitányság garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Az öt iráni állampolgárt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Az őrizetesek az épületből nem jutottak ki, az intézményben nyugalom van – emelte ki a rendőrség, hozzátéve: a rendbontás Békéscsaba közrendjét nem befolyásolta.