Rekordszámú menedékkérő érkezett tavaly Európába

Fotó: AFP / BULENT KILIC

-

Összesen 1,2 millióan. Az egy főre jutó menedékkérők száma nálunk volt a legtöbb.


Legalább 1,25 millió menedékkérő érkezett a tavalyi évben Európába, ez több mint kétszerese a 2014-ben regisztrált számoknak - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által pénteken közzétett friss jelentésből.

A helyzetértékelés szerint az unió huszonnyolc tagállamában 2015-ben 1 255 600 személy nyújtott be első alkalommal menedékkérelmet, míg az azt megelőző évben 562 680-at. Az év végén még csaknem egymillió, 922 800 kérelmet nem bíráltak el.

Tavaly a legtöbben a polgárháború sújtotta Szíriából érkeztek Európába, a vizsgált időszakban mintegy 363 ezer szíriai állampolgár ért partot a dél-európai országokban. A közel-keleti országot a jelentés szerint Afganisztán (178 200) és Irak (121 500) követi, de sokan érkeztek Koszovóból, Albániából, Pakisztánból és Eritreából is.



A menedékkérők több mint harmadát (441 800) Németországban regisztrálták, a második Magyarország, ahol 174 400-an kérelmet számoltak össze. 156 100 fő érkezett Svédországba.

A legjobban a finneknél emelkedett az előző évhez képest a menedékkérők száma, az észak-európai országban 822 százalékos volt a növekedés. Ezen a listán is második Magyarország, nálunk 323 százalékkal több embert regisztráltak.

Az egy főre jutó menedékkérők számát tekintve viszont Magyarország volt tavaly a rekorder: egymillió főre 17699 regisztráció jutott, míg a svédeknél 16 016 ez a szám.