Rejtélyes vadásztársaság gyűlésén érte a halál Scalia bírót

Forrás: Facebook

-

Háromszáz éves vadásztársaság találkozóján halt meg Antonin Scalia, az amerikai legfelsőbb bíróság tagja. A február 14-én elhunyt jogászról korábban csak azt lehetett tudni, hogy egy vadászbirtokon hunyt el.


A Washington Post szerint az 1695-ben alapított, a Habsburg Birodalom vadászait összefogó Nemzetközi Szent Hubertus-rend amerikai tagjainak egyik találkozóján vett részt utoljára Antonin Scalia. A lap szerint erre utal, hogy a vadászatnak helyet adó Cibolo Creek Ranch tulajdonosa, John Poindexter és a Scalia magángépével érkező ismert washingtoni ügyvéd, C. Allen Foster is magas rangot tölt be a társaságban.

A vadászat résztvevői nem árulták el a lap megkeresésére, hogy Scalia viselt-e tisztséget a Hubertus-renden belül, vagy egyáltalán tagja volt-e a társaságnak. Azt viszont a légi közlekedési naplókból kiderítették, hogy a Hubertus-rend két tisztviselőjének repülője is Texasba érkezett.


Amikor von Sporck megalapította a rendet, még sehol nem volt az USA


A vadásztársaságot még gróf Franz Anton von Sporck titkos tanácsos alapította, akinek édesapját a magyarok is ismerték és utálták, mert részt vett a Thököly-féle szabadságharc leverésében. A társaság eredetileg a Habsburg Birodalom neves vadászait fogta össze, illetve a halászat és vadászat sportszerű gyakorlását támogatta.


A rendet most Istvan von Habsburg-Lothringen irányítja


A rend zavartalanul működött a második világháborúig, a nácik azonban betiltották, mert a vadászok ellenezték Ausztria bekebelezését. Csak az ötvenes években alakulhattak újra, bár az amerikai hadsereg engedélyezte 1945 után, hogy a szervezetten épp nem létező vadászegylet besegítsen a lakosság ellátásában. Az ötvenes évek óta Amerikában működik a Szent Hubertus-rend, amely azóta a nevébe is felvette a nemzetközi jelzőt. Jelenlegi irányítója Istvan von Habsburg-Lothringen, Ausztria hercege és magyar királyi herceg, aki civilben egy luxemburgi elektronikai cég menedzsere.