Razziát tartottak egy török lapnál, mert gúnyolni merészelték Erdogant

Forrás: AFP Photo/ Adem Altan

-

Házkutatást tartottak hétfőre virradó éjjel Isztambulban egy török ellenzéki lap szerkesztőségében az újság hétfői számának címlapján szereplő, Recep Tayyip Erdogant kigúnyoló fotómontázs miatt.


A Nokta című hetilap még az aktuális kiadvány megjelenése előtt megosztotta a közösségi médián a kompromittáló címlapképet, amelyen a török elnök látható, amint vigyorogva fényképezi magát egy megölt török katona koporsója előtt.


Cevheri Güven, az újság főszerkesztője a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy a hatóságok a „népuszítás” mellett az elnök megsértésével és „terrorista propagandával” vádolják a magazint. Güven beszámolt arról is, hogy több órával a razzia után őrizetbe vették a szerkesztőség egyik vezetőségi tagját, és átkutatták a Noktával együttműködő nyomdát is. A Today's Zeman című ellenzéki lap jelentése szerint a Nokta új lapszámát betiltották, az újságosokhoz már eljuttatott példányokat pedig lefoglalták.

A Nokta által közzétett fotómontázs arra az ellenzéki bírálatra utal, hogy Erdogan szítja a török biztonsági erők és a kurd lázadók közötti legutóbbi összetűzéseket azért, hogy megnyerje a nacionalista választókat az általa alapított Igazság és Fejlődés Pártjának a november 1-jén esedékes előre hozott voksoláson.

A török elnöknek szemére vetik azt is, hogy egyre jobban korlátozza a szólás- és sajtószabadságot. Erdogan már több esetben személyesen tett büntetőfeljelentést az őt sértő kijelentések miatt. A hetente 10 ezer példányszámban megjelenő Noktát 2007-ben egyszer már több hónapra betiltották, amiért a hadsereg állítólagos puccskísérletéről tájékoztatott.