Raúl stílusosan, trófeával a kezében vonult vissza

Fotó: AFP / DON EMMERT

-

Az észak-amerikai profi bajnokság másodosztályában (NASL) nyert bajnoki címet New York Cosmosszal.


A spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok Raúl, valamint Eb-győztes honfitársa, Marcos Senna már a szezon elején bejelentette, hogy amint vége az idénynek, visszavonulnak, addig azonban profihoz méltón fognak dolgozni.

Így is tettek, amelynek egy bajnoki cím lett a jutalma az észak-amerikai profi futball bajnokság második vonalában, az NASL-ben. A New York Cosmos hazai pályán fogadhatta az Ottawa Furyt a döntő mérkőzésen, és bár a 68. perctől emberhátrányban játszót vendégek lőttek két gólt, ez sem akadályozhatta meg a Cosmost a győzelemben. Amit legelső sorban argentin csatára, a mesterhármasig jutó Gaston Cellerino parádéjának köszönhet. A két spanyol sztár végig játszotta a mérkőzést.

Eredmény:
New York Cosmos – Ottawa Fury 3-2 (0-1)
Gól: G. Cellerino (8., 72., 85.), ill. Heinemann (71., 92.)