Rakétatalálat ért egy török iskolát a szíriai határ közelében

-

Rakétatalálat ért egy iskolát hétfőn Törökország délkeleti részén, a szíriai határtól nem messze. A Szíriából indított rakéták egyikének becsapódása következtében meghalt az iskola egy női alkalmazottja, egy diáklány pedig megsebesült - közölték hivatalos források.


A török hadsereg lokátorainak adatai szerint a rakétákat az Iszlám Állam terrorszervezet egyik szíriai előretolt állásából lőtték ki a határ menti Kilis tartományra. A térségben tevékenykedő török katonai alakulat forrásai szerint a hadsereg viszonozta a tüzet.


A sebesült diáklányt kórházba szállították. Két másik rakéta az iskola melletti mezőn csapódott be. A Hurriyet című török újság weboldalán közölt videofelvételen látszik, hogy mentősök érkeznek egy az iskola bejárata mellett fekvő testhez, az épületből pedig rémült nőket és gyermekeket kísérnek ki.

Kilis a szíriai oldalon húzódó, az Iszlám Állam erőinek kezén lévő mintegy száz kilométer hosszúságú határ menti övezet beszögellésénél van. A terület török városaiban a szíriai polgárháború öt évvel ezelőtti kezdete óta többször csapódtak már be a határ túloldalán zajló harcokból eredő lövedékek.

A NATO-tag Törökország, amely része a dzsihadisták ellen alakult, Egyesült Államok vezette katonai koalíciónak, az Iszlám Állam egyik célpontjává vált. Múlt héten egy Isztambul központjában végrehajtott öngyilkos merényletben tíz német turista vesztette életét. Tavaly pedig több mint 135-en haltak meg a terroristák által Ankarában és a határ menti Surucban elkövetett robbantások következtében.

A múlt keddi isztambuli terrorcselekményt a török hadsereg szíriai célpontokra irányított tüzérségi támadással torolta meg, amelyben Ahmet Davutogu miniszterelnök bejelentése szerint az ISIS közel kétszáz harcosával végeztek.