Putyinnak is van lelki társa, de nem túl boldog tőle

Fotó: ANADOLU AGENCY / Murat Kaynak

-

Hasonló forgatókönyv alapján kavarnak egymás ellen, és vádolják a másikat Szíriában, miközben otthon is ugyanolyan módszerekkel biztosítják egyeduralmukat. Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök akár barátok is lehetnének, mégis – vagy talán pont ezért – majdnem háborúba keveredtek egymással.


„A XX. században hogy reagált volna egy állam egy ilyen súlyos provokációra? Hogy reagált volna egy egyértelmű támadásra? Természetesen háborúval. De mi természetesen tisztában vagyunk vele, hogy most a háború katasztrofális következményekkel járna, ezért nem reagálunk úgy, ahogy az egyébként normális lenne” – ezek voltak Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő „megnyugtató” szavai a SZu–24-es orosz vadászgép török légtérben történt lelövése után.

Az egykor szoros szövetséges Ankara és Moszkva között régen volt ilyen feszült a viszony – pedig a két elnök, Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan mintha egymás ikertestvérei lennének, legalábbis ami a kormányzásukat illeti.


Hazudsz, összejátszol az Iszlám Állammal! Nem is, te hazudsz és te játszol össze!

Szíriát illetően egyre durvább vádak hangzanak el mindkét fél részéről a másikkal szemben. A legfrissebb Ahmed Davotoglu török kormányfő nyilatkozata, miszerint Oroszország etnikai tisztogatást hajt végre Szíriában. Davotoglu szerint az oroszok valójában nem az Iszlám Államot, hanem az Aszad-rezsim ellen harcoló egyéb erőket, köztük az ország északnyugati részében élő türk kisebbség tagjait bombázzák, azért, hogy a szír diktátor pozícióit megerősítsék. Ezzel pedig – végső soron – az Iszlám Államot is erősítik.

Az oroszok ugyanezt mondják a törökökről. Szerintük a színfalak mögött összejátszanak az Iszlám Állam vezetőivel, többek között olajat vesznek tőlük, így biztosítva folyamatos bevételt számukra. Moszkva szerint a törököknek valójában nem is nagyon érdekük egy szíriai rendezés, mert akkor a kurdok is jelentősebb szerepet kaphatnak a folyamatban, netán még valamilyen területi autonómiát is, éppen a török–szír határ térségében, ami erősíthetné a törökországi kurd szeparatista törekvéseket. Orosz részről is előjött az etnikai tisztogatás vádja: eszerint a török hadsereg a 70-es, 80-as években a kurd szeparatistákkal szemben tette ezt.


Ezt a mozdulatot egy jó darabig elfelejthetjük


Mindketten csak olajat öntenek a tűzre

Valójában azonban jelenleg mind Putyin, mind Erdogan szíriai lépései inkább távolabb visznek a rendezéstől, mint hogy közelebb hoznák azt. A török hadsereg legutóbbi iraki katonai műveletei már nemcsak az iraki kormány, hanem Irán haragját is kiváltották. Törökország a hadműveleteket valóban arra is felhasználja, hogy a szíriai kurdokat gyengítse, miközben a rokon nép türköket próbálja egyértelműen helyzetbe hozni. Ők azonban a háború előtt 22 milliós Szíria lakosságának mindössze egy százalékát alkotják, így ez a törekvés elég irreális.

Oroszország viszont annak az Aszadnak segít posztján maradni, akiből már mindenkinek elege van, és akivel senki más nem akar tárgyalni Szíriáról. Az oroszok egyes elemzések szerint ráadásul még egy afféle „kis Szíria” megoldásba is belemennének, ennek az lenne a lényege, hogy az ország iparosodottabb, tengerpartközeli területein helyreállítanák a stabilitást, a többit pedig egyszerűen hagynák ebek harmincadjára. Végül is a két katonai bázisuk így is elműködne. Nyilvánvalóan ez sem a rendezés irányába hat.


Illiberális nagymenők

Hazai pályán is ugyanabból a kottából játszik Putyin és Erdogan. Vlagyimir Putyin régóta harcot visel a független orosz média ellen, amit mára többé-kevésbé meg is nyert. A legnagyobb orosz tévécsatornák és napilapok már régen megbízható oligarchák vagy állami tulajdonú nagyvállalatok kezében vannak, a független kormánykritika néhány kisebb hallgatottságú rádióadóra és online hírportálra szorult vissza.

A török hatóságok éppen novemberben, a parlamenti választások előtt néhány nappal kezdtek hadjáratba: a rendőrség letartóztatta a kormánykritikus Cumhüriyet című napilap több újságíróját és vezetőjét, miután bizonyítékokat közöltek Szíriába irányuló török fegyverszállítmányokról.

Oroszország a civil szervezeteket és az internetet is próbálja lenyomni, a törököknél a közösségi oldalakat próbálják meg időről időre elhallgattatni, lekapcsolni. Mindkét országban nagy eséllyel kerül börtönbe mindenki, aki bírálja a rendszert, főleg, ha mellé esetleg még pénze van, vagy véleményformáló.


Erdogan is bebetonozná hatalmát


Kell egy hű fegyverhordozó

Putyin–Medvegyev, Erdogan–Davutoglu – két jól bevált páros mindkét országban a szinte korlátlan politikai hatalom fenntartására. Putyin már meglépte egyszer, hogy – miután az orosz alkotmány szerint egymást követően csak két cikluson át lehet elnök – Medvegyevből csinált elnököt, ő maga pedig arra az öt évre „beugrott” a kormányfői posztra, majd ismét cseréltek. Igaz, a legutóbbi elnökválasztáson már nyilvánvaló volt, hogy széles körben történtek csalások a még biztosabb győzelem érdekében, de az ezt követő tömegtüntetések viszonylag hamar elhaltak. (Nem mellesleg olyan törvények miatt is, miszerint a szervezők teljes vagyoni felelősséggel tartoznak egy demonstráción a résztvevők által okozott esetleges károkért.) Valós politikai ellenzék Oroszországban már régen nincs, sőt az év elején Borisz Nyemcov ismert ellenzéki vezető politikai merénylet áldozata lett.

Erdogan 2003–2014 között volt miniszterelnök, hogy utána átüljön az elnöki székbe, és hűséges fegyverhordozóját, Davotoglut „tegye meg” miniszterelnökké. Bár elnökként természetesen politikailag semlegesnek illene mutatkoznia, most is nyíltan kampányolt a választásokon az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) mellett, nem véletlen, hogy az AKP nagy fölénnyel nyert. Bár a török parlamentben még viszonylag erős ellenzéki pártok ülnek (sőt a világrekordmagas, 10 százalékos bejutási küszöb ellenére egy önállóan induló kurd párt is bejutott), Erdogan most azt szeretné elérni, hogy az alkotmány módosításával elnöki rendszer jöhessen létre Törökországban. Így a jelenleginél jóval nagyobb hatalommal kormányozhatna, a politikai pártok szerepe pedig háttérbe szorulna.


Ez a két rendszer néz most farkasszemet egymással. A nyílt konfliktus veszélye hamar elmúlt, de a gazdasági, politikai elhidegülésnek hosszabb távú következményei is lehetnek – például az európai energiaellátásra, miután Moszkva bejelentette: ilyen körülmények között természetesen szó sem lehet a magyar szempontból is fontos Török Áramlat gázvezeték megépítéséről.