Putyin fenyegető árnyéka kivételesen nagyon jól jött most az EU-nak

Fotó: MTI/EPA / TOLGA BOZOGLU

-

Látványos változás állt be vasárnap az EU és Törökország meglehetősen elhidegült kapcsolatában: Brüsszel régi török óhajokat teljesít, mindenekelőtt a vízummentességet, Ankara pedig cserébe visszafogja a menekülteket. Persze Erdogan nem jószántából döntött így, Putyin árnyékában jól jár a kényszerű irányváltással.


„Törökország valószínűleg soha nem lesz az EU tagja” – nyilatkozta a The Telegraph című brit lapnak Egemen Bagis, török Európa-ügyi miniszter még 2013 szeptemberében. Bagis azt mondta: hazája leginkább Norvégiához hasonló státuszt érhet el: teljesíti az elvárásokat, és nagyon közeli szövetségese lesz az uniónak, de tagja nem. Recep Tayyip Erdogan korábbi kormányfő, jelenlegi elnök az utóbbi években kifejezetten arra építette politikáját, hogy Törökországnak nincs is szüksége arra, hogy tagságért könyörögjön.

A török csatlakozást persze az elmúlt években az európai fővárosokban sem sürgették, egyszerűen hiányzott – és igazából ma is hiányzik – a politikai akarat egy nagy, muszlim ország felvételéhez. Az ellenérzések pedig csak fokozódtak, ahogy Erdogan egyre inkább tekintélyelvű – ha úgy tetszik, illiberális – rendszert kezdett kiépíteni. Az EU és Törökország viszonya látványosan befagyott, nem is annyira a csatlakozási tárgyalás megoldatlan kérdései, hanem főleg hatalmi, politikai okok miatt.

Ehhez képest a vasárnapi EU–Törökország-csúcstalálkozó után elfogadott közös nyilatkozat látványos kibékülésnek, sőt összeborulásnak tűnik. Egy sor olyan kérdésben született előrelépés, és tűztek ki konkrét dátumokat, amelyekben évek, sőt évtizedek óta nem sikerült érdemben előrelépni. A teljes jogú EU-tagság persze továbbra is a beláthatatlan jövőbe vész, de a jelenlegi helyzetben Brüsszel és Ankara inkább az együttműködés útját választotta, és a közös nyilatkozat alapján mindkét fél megkapta, amit akart.


Az EU inkább megad mindent

Az EU-nak a legfontosabb kérdés a menekültválság kezelése. Még augusztusban írtunk arról, hogy Törökországnak kulcsszerepe lehet ebben, hiszen ez a menekültek és illegális migránsok legfőbb gyűjtőhelye. Az elmúlt hónapokban akkora lett a nyomás az európai vezetőkön, hogy készek egy sor engedményt tenni Erdogannak, akit korábban nem láttak szívesen. Ha mindaz megvalósul, amit a nyilatkozatban leírtak, látványosan csökkenhet a nyomás az EU-s államokon: eltűnhetnek az ideiglenes táborok a görög szigetekről, illetve levegőhöz juthat a német menekültügyi rendszer is.

A törököknek tett gesztusok közül a legfontosabb a vízummentesség lehetőségének fellebbentése. Néhány tagállam ellenérzései miatt mindig lebegtették a kérdést, de most leírták: ha Törökország teljesíti a feltételeket, 2016 októberétől polgárai vízum nélkül utazhatnak a schengeni térségben.

Egy bizonytalansági tényező azért még maradt, hiszen az Európai Bizottság hiába javasolja a vízummentességet, a végső döntést a tagállamokat tömörítő Európai Tanácsnak, illetve az Európai Parlamentnek kell meghoznia. Ezen a szinten elvileg előfordulhat, hogy néhány tagállam vétót emel, bár valódi okuk nincs rá: az Európába irányuló török migráció ma már nem olyan jelentős, mint néhány évtizede, és akik itt vannak, azok szinte mind legálisan tartózkodnak az EU, főleg Németország területén – magyarul, aki akart, már eljött, és kicsi az esélye, hogy a törökök újabb hulláma árasztaná el a kontinenst.


Menekültekkel zsúfolt csónak érkezik Görögországba a török partok felől


Az EU ezenkívül 3 milliárd euró (mintegy ezer milliárd forint) támogatást ígért a menekültek ellátásához – első lépésként, vagyis a számla még emelkedhet, hiszen Ankara saját bevallása szerint eddig 8 milliárd dollárt költött a menekültekre. Brüsszel emellett új menetrendet adott a csatlakozási tárgyalások egyes fejezeteinek megnyitására, illetve „minőségi váltást előkészítő lépéseket” ígért a vámunió ügyében, vagyis jelentős gazdasági könnyítések jöhetnek. Belpolitikai értelemben Erdogannak a vízummentesség lehet a legfontosabb, illetve az az ígéret, hogy ezentúl évi két EU–Törökország-csúcstalálkozó lesz – vagyis újra egyenlő partnerként, fontos szövetségesként fogják kezelni Brüsszelben.

Cserébe Ankara főleg menekültügyben ígér lépéseket: 2016 júniusától életbe lépteti az évtizedes tárgyalások után megkötött visszafogadási egyezményt, vagyis lehetővé teszi, hogy az illegális migránsokat visszatoloncolják a területére. A nyilatkozat szerint Törökország eleve visszatartja a „a nemzetközi védelemre nem szoruló migránsokat”, vagyis a pakisztáni, bangladesi és egyéb menedékkérőket, „jelentős és gyors lépéseket” tesz az embercsempészek ellen, illetve javítja a szíriai menekültek ellátásának körülményeit. Ezek – ha megvalósulnak – tényleg azt eredményezhetik, hogy kevesebb menedékkérő érkezik Európába.

Kérdés persze, hogy a törökök teljesíteni is fogják-e a vállalásaikat. Inkább valószínű, hogy igen, hiszen ellenkező esetben nem kaphatják meg a vízummentességet. A Bizottság jövő ősszel egy jelentést készít majd, amelyből kiderül többek közt, hogy működik-e, és ha igen, milyen hatékonysággal a visszafogadási egyezmény, illetve tényleg visszatartják-e az illegális migránsokat.


Annyira nem rózsás a helyzet

Török részről a fordulat talán még látványosabb, mint az európaiak hirtelen engedékenysége. Erdogan az elmúlt években igyekezett olyan önálló hatalmi tényezőként beállítani az országát, amely gazdaságilag és katonailag erős, ezért nincs is igazán szüksége az EU-integrációra. Az elmúlt hónapokban azonban a török gazdaság növekedése lassulni kezdett, és megugrott az infláció, részben a belpolitikai bizonytalanságok, részben a szíriai polgárháború miatt.

Törökország régóta aktívan avatkozik be a szíriai eseményekbe, nem véletlen, hogy célpontjává vált az Iszlám Állam terrortámadásainak. Idén ősszel aztán megjelent a hadszíntéren az orosz hadsereg is, amit Ankarában egyértelmű fenyegetésként érzékelnek. A feszültséget pattanásig fokozta, hogy a múlt héten lelőttek egy orosz harci gépet, kiváltva ezzel az orosz kapcsolatok teljes elhidegülését és a gazdasági szankciókat. Ilyen körülmények közt hirtelen ismét felértékelődött a nyugati kapcsolatrendszer, a NATO és az Európai Unió – előbbi katonai, utóbbi gazdasági értelemben segíthet Ankarának, török támogatással pedig a nyugatiak is hatékonyabban léphetnek fel Szíriában.


A lelőtt orosz Szu–24 becsapódása


Erdogan az elmúlt hónapokban a belpolitikában is nehéz helyzetbe került: pártja a júniusi választásokon elvesztette abszolút többségét, és a megismételt novemberi voksoláson sem tudott alkotmányozó többséget szerezni. Az elnök így nem lesz képes bevezetni azt az elnöki típusú rendszert, amelyre vágyik. Most úgy tűnik, hogy Erdogan inkább végrehajt egy félfordulatot: az EU-felé együttműködést mutat, de belföldön valószínűleg továbbra is a kemény vezető képét hangsúlyozza, akit immár elismernek Brüsszelben és más európai fővárosokban is, és végre megadják neki a kellő tiszteletet.


Fél évszázados történet

A török EU-tagság története leginkább csigalassúsággal folyó tárgyalásokról szól: Törökország 1959-ben kérte felvételét, 1964 óta társult tagja az Európai Gazdasági Közösségnek. 1987-ben pályázott teljes jogú tagságra, 1999 óta tagjelölt hivatalosan, de a csatlakozási tárgyalások csak 2005 óta folynak – meglehetősen lassan, hiszen tíz év alatt a 35 fejezetből mindössze 14-et sikerült megnyitni, és csak egyet tudtak lezárni. Gazdaságilag ugyanakkor Törökország már most is ezer szállal kötődik az EU-hoz, amellyel 1996 óta vámunióban van.