Putyin és Erdogan örülhet, másoknak fájni fog az amerikai fordulat

Fotó: RIA-NOVOSTI / ALEXEI NIKOLSKY

-

A nagyhatalmi érdekek úgy látszanak alakulni, hogy Washingtonnak és Berlinnek mégis megérje Moszkvával jóban lenni – az ukránok kárára. Amerika és Törökország megállapodásából pedig a kurdok jöhetnek ki vesztesen.


Kiárusítja-e Ukrajnát az Egyesült Államok?” – teszi fel a kérdést a The Atlantic magazin múlt heti cikkében. A lap szerint május óta látványosan megszaporodtak a kétoldalú megbeszélések az Egyesült Államok és Oroszország között, ez pedig sokakban ébreszt gyanút, hogy a felek valójában az új ukrán vezetés kárára alkudoznak egymással. John Kerry amerikai külügyminiszter május 12-én Szocsiban találkozott orosz kollégájával, és nem győzték dicsérni egymást. Szergej Lavrov szerint egyenesen „csodálatos tárgyalásokat folytattak” – az ukrán vezetésnek bizonyára a hideg futkosott a hátán e szavaktól, hiszen az Iránnal kötendő megállapodáson és a szíriai konfliktuson túl az ukrán helyzet is napirendre került.

A közel-keleti stabilitás szempontjából döntő jelentőségű egyezmény (melyben Irán vállalja, hogy nyilvánossá teszi atomprogramját, lemond a saját fűtőelemgyártásról, cserébe feloldják a nyugati szankciókat) sikerének egyik kulcsa valóban Oroszország lehet, melynek hagyományosan jók a kapcsolatai a teheráni vezetéssel. Az orosz diplomácia aktív közvetítő szerepet játszott az egyezmény tető alá hozásában, július 14-én meg is kapta érte a méltatást Barack Obama elnöktől.

Két nappal később az amerikai külügy Kelet-Közép Európáért felelős államtitkára, a magyar ügyekkel is foglalkozó Victoria Nuland utazott Kijevbe, hogy meggyőzze az ukrán törvényhozókat: fogadják el az alkotmánymódosítást, amely különleges státuszt garantálna a lázadó Donyeck és Luhanszk régióknak. Ezen kívül Obama és Vlagyimir Putyin elnök június 25-én és július 15-én is hosszú telefonbeszélgetést folytatott, amire már régen volt példa.


Asszad megússza?

Putyin ráadásul egy másik olyan térségi vezetőre is hatni tud, akire az Egyesült Államoknak nincs befolyása: Bashar al-Asszad szíriai elnökre. A 2011 óta folyó szír polgárháború eddig számos kudarcot hozott Obamának, és az amerikai elnök biztosan nem úgy akar majd visszavonulni, hogy megoldatlanul hagyja a véres konfliktust. Asszad rezsimje azonban egyelőre megdönthetetlennek tűnik, pontosabban eddig egyetlen, potenciálisan veszélyes ellenség tűnt fel a színen: az Iszlám Állam. Egyelőre egyetlen reális alternatíva merült fel: a Wall Street Journal szellőztette meg, hogy Oroszország a Nyugat félrenézése mellett menedéket biztosítana Asszadnak és családjának, aki így nyugdíjas éveit – egy sor harmadik világbeli társához hasonlóan – békés és fényűző száműzetésben tengetné.


Obama és Erdogan: megértik egymást


Csakhogy Putyin nyilván megkéri az árát a segítségnek. Ebből a szempontból pedig logikusan adódik, hogy éppen Ukrajna legyen az. Donyeck és Luhanszk különleges státusa egyébként a fegyveres harcokat lezáró minszki egyezményben is szerepel, tehát önmagában nem lenne újdonság, a kijevi vezetés azonban mindeddig elzárkózott attól, hogy alkotmányt módosítson. Ez viszont azzal fenyeget, hogy egy összességében működésképtelen konföderáció jön létre Ukrajnában – spekulációk szerint Putyinnak éppen ez a célja, hiszen így még elméleti esély sem nyílna arra, hogy Ukrajna valaha is jelentős lépéseket tegyen a nyugati integráció érdekében.

Az Atlantic szerint az idézett események miatt kellő alappal gyanakodhatnak az ukránok, hiszen annak elég negatív színezete van, hogy Washington és Moszkva már a kijevi vezetés feje fölött, kétoldalúan tárgyal a legfontosabb kérdésekben. Andrej Illarjonov, Vlagyimir Putyin egykori, az elnökkel azóta már szembefordult tanácsadója pedig azt írta Garri Kaszparov sakkvilágbajnokból lett ellenzéki politikus saját híroldalán, a Kasparov.ru-n, hogy „egyezség született, Ukrajna nélkül, Ukrajna kárára”.


Gázos ügyek

Ukrajnát ráadásul az is nyugtalaníthatja, hogy Alekszej Miller, a Gazprom állami gázmonopólium elnöke bejelentette: megállapodtak a német E.ON-nal és az osztrák ÖMV-vel az Oroszországot és Németországot a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat kapacitásának megduplázásáról, vagyis egy új, évi 55 milliárd köbméter kapacitású vezeték megépítéséről. A hír annak fényében különösen érdekes, hogy napokkal később a Gazprom azt is közölte: a korábban tervezett 64 helyett csak 32 milliárd köbméter gáz lesz a Török Áramlat kapacitása.

Az eredeti megállapodás szerint a gáz egyharmada török felhasználásra ment volna, így ha ezt az arányt most is érvényesítik, akkor a Magyarországot is érintő Török Áramlat jelentősége jóval kisebb lesz az Északi Áramlathoz képest, ami még inkább helyzetbe hozhatja Németországot, hiszen így egyfajta európai elosztóközponttá válna. Ezzel hosszabb távon Berlin és Moszkva szoros gazdasági együttműködésre van ítélve, egyes félelmek szerint ez Ukrajna magára hagyásához is vezethet.

A jelenlegi magyar kormányban is vannak, akik határozottan állítják: csak idő kérdése, hogy egy „Berlin–Moszkva-tengely” alakuljon ki Európában az amerikai befolyás ellensúlyozására, és Magyarországnak idejében el kellene kezdenie felkészülni a helyzetre. Úgy tudjuk, magától Orbán Viktor miniszterelnöktől sem idegen ez a gondolat.


Nem a kurdok hete volt

A szíriai és iraki kurdok sorsa is rosszul alakulhat a geopolitikai realitások miatt. A múlt hét híre volt, hogy Törökország – arra hivatkozva, hogy beszáll az Iszlám Állam elleni küzdelembe – iraki kurd állásokat bombázott. Ez mindenki számára világossá tette, mit jelent a gyakorlatban Recep Tayyip Erdogan elnök július 28-i bejelentése, miszerint „vége a békefolyamatnak” a kurdokkal. Július 20-án 27 halálos áldozatot követelő merénylet történt a főleg kurdok lakta kelet-törökországi Suruc városában. A török hatóságok azt mondták, az elkövetők az Iszlám Állam tagjai voltak, az illegális Kurd Munkáspárt (PKK) szerint a merénylet mögött a török kormány állt. Napokkal később kurd támadók megöltek két török rendőrt – Erdogan erre hivatkozva fújta le az egyébként is már halódó békefolyamatot.


Nagy üzlet a gázvezeték


Egy múlt heti rendkívüli NATO-ülésen Erdogan megkapta a szövetség politikai támogatását az Iszlám Állam elleni akcióhoz, de arra is figyelmeztették, hogy lehetőleg hagyja békén az iraki és szíriai kurdokat, mert egyelőre ezek a csoportok jelentik az egyetlen hatékony fegyveres erőt az Iszlám Állammal szemben. Kérdés persze, hogy ez a figyelmeztetés mennyire hatja meg Erdogant. A török vezető elsődleges célja megakadályozni egy önállóan is működőképesnek tűnő kurd államalakulat létrejöttét, hiszen egy ilyen entitás nyilvánvalóan felerősítené a kurd szeparatista törekvéseket Törökországban. A török hadsereg erejére viszont a Nyugatnak is szüksége van az Iszlám Állam elleni harcban.

A Foreign Policy külpolitikai magazin már egy formálódó alkut sejt Ankara és Washington között: Erdogan egyrészt bejelentette, hogy egy 80 kilométer széles „repüléstilalmi övezetet” hoznak létre a török–szíriai határ szír oldalán, másrészt azt, hogy – Washington régi kérésének eleget téve – lehetővé teszi az amerikai légierőnek a délkelet-anatóliai Incirlik légi támaszpont használatát az Iszlám Állam elleni légicsapásokhoz.

Mivel az Iszlám Államnak nincs légiereje, egy „repüléstilalmi övezetnek” önmagában nincs túl sok értelme. A Foreign Policy szerint emiatt a háttérben az történhet, hogy az „övezet” – amelynek létrehozásához már Washington is hozzájárult – valójában egy Észak-Szíriában szerveződő kurd államalakulat megalakulásának megelőzésére szolgál. Persze továbbra is kérdés, hogy mi lesz egy ilyen övezet sorsa hosszabb távon, hiszen a fenntartás minden terhe Törökországra és az Egyesült Államokra hárul majd.