Putyin és Erdogan egyelőre telefonon beszélnek egymással

Fotó: RIA NOVOSTI / ALEXEY DRUZHININ

-

A terrorellenes együttműködésről tárgyalt a török és az orosz vezető.


Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök 40 perces telefonbeszélgetésük során személyes találkozóban állapodott meg. Ez volt az első kapcsolatfelvétel a két államfő között, amióta a török légierő tavaly novemberben lelőtt egy orosz bombázó repülőgépet. Moszkvai kormányülésen Putyin azt mondta, hogy megszünteti az idegenforgalom terén életbe léptetett korlátozásokat - írja a Russia Today.

Putyin azt mondta, értékeli Erdogan bocsánatkérő levelét, és kijelentette, hogy ezzel a török államfő megteremtette az újabb együttműködés feltételeit. A közös munkát a nemzetközi, regionális és kétoldalú kérdések témájában kezdik el. Az orosz és a török diplomácia vezetője július 1-jén külön is tárgyal majd egymással. Szergej Lavrov és Mevlüt Cavusoglu megbeszéléseinek napirendjén szerepel majd a közel-keleti, különösen szíriai helyzet rendezése, és a kétoldalú kapcsolatok erősítése.

Tárgyilagos lesz a bírósági vizsgálat annak a török állampolgárnak az esetében, akivel szemben az orosz pilóta halála miatt emeltek vádat. Putyin mély részvétét fejezte ki az isztambuli repülőtéren az életüket vesztett áldozatok családjának.