Putyin, a pók

Fotó: AFP / KIRILL KUDRYAVTSEV

-

A Forbes idén is Vlagyimir Putyin orosz elnököt nevezte meg a világ legbefolyásosabb emberének, immár harmadjára. Moszkva az utóbbi időben újult erővel kezdett kavarni szerte a világban, hogy megkopott szuperhatalmi szerepét visszaszerezze. Összeszedtük a legfontosabb helyszíneket és módszereket.


Vlagyimir Putyin az orosz történelem egyik legnépszerűbb vezetője. A romokban levő gazdaság és a zuhanó életszínvonal ellenére a támogatottsága még mindig 90 százalék körül szárnyal. Népszerűségét főleg annak köszönheti, hogy személyes hatalmi ambíciói egybeesnek a Szovjetunió hajdani erejéről nosztalgiázó polgárok álmaival, akik az erőskezű vezetőben látják Oroszország újbóli felemelkedésének kulcsát.



Bár a hidegháború – és a Szovjetunió szétesése – után Oroszország katonai és politikai hatalma jelentősen csökkent, befolyása továbbra is számottevő maradt. Erre az alapra építkezve igyekszik Moszkva a számára megfelelő irányba terelni az eseményeket a világ számos pontján, hol egészen nyílt eszközökkel, mint Szíriában, hol pedig rejtve, a színfalak mögül, mint a Balkánon vagy Délkelet-Ázsiában.


Ukrajna

Miután 2014 februárjában az oroszbarát elnök, Viktor Janukovics távozását követelő kijevi tüntetések forradalommá fajultak, Moszkva, az orosz ajkú lakosság védelmét hangoztatva (ez jól bevett fordulata az orosz külpolitikának), annektálta a Krím félszigetet. Ilyet Európában lényegében senki nem tett Hitler óta.


-


A februári események után Ukrajna keleti területein polgárháborús helyzet alakult ki – az oroszpárti szeparatisták fegyvert ragadtak, és önhatalmúlag kikiáltott köztársaságokat hoztak létre. Bár Oroszország a mai napig tagadja, számos bizonyíték utal arra, hogy fegyverekkel, tüzérséggel és harckocsikkal támogatta a felkelőket, sőt szinte biztos, hogy harcoló alakulatokat is küldött át a határon. Egy kiszivárgott hivatalos dokumentum szerint mintegy 2000 elesett orosz katona családjának fizetett kárpótlást a kormány, a sebesültek száma 3200-ra tehető. Eddig összesen 7000 körül van a ukrán konfliktus áldozatainak száma.

Putyin még az elektronikus hadviselés egyik legmodernebb eszközének számító Krashuka-4 „Belladonna” zavarórendszereket is bevetette, amivel gyakorlatilag likvidálta az ukrán hadsereg kommunikációs és megfigyelő képességeit, elvakította a radarjait, és földre kényszerítette a légierejét.



Több mint másfél évvel a konfliktus kitörését követően azonban Putyinnak nem túl jók a kilátásai az ukrajnai hadszíntéren. Míg a kezdetekben a rosszul felszerelt, korrupt és elavult ukrán hadsereggel az oroszok támogatását élvező szeparatisták hatékonyan fel tudták venni a küzdelmet, mostanra a kormányerők – nem kis részben nyugati segítséggel – jelentősen megerősödtek. A patthelyzetté merevedett frontokat Moszkva csak akkor tudná a maga javára fordítani, ha nyíltan bevetné az orosz hadsereget. Ennek azonban beláthatatlan következményei lennének, és szinte kizárt, hogy sor kerül rá.

Az orosz agresszióra válaszul kivetett nyugati szankciók – az olajárak kitartó mélyrepülése mellett – keményen sújtották az ország gazdaságát. A Krím annektálása óta a rubel értéke a felére esett, a GDP pedig a 2013-as 2,1 billió dollárról 2015 végére várhatóan 1,2 billióra fog zuhanni. Kevesebb mint két év alatt az orosz gazdaság a 9. helyről a 13-ra esett vissza. A korrupció és a diktatórikus légkör miatt a szakképzett munkaerő is áramlik ki az országból.



Ráadásul a szeparatisták sem annyira szeparatisták már, mint pár hónappal korábban. A kelet-ukrajnai eseményeket testközelből végigközvetítő Vice News szeptemberi riportja szerint az egyszeri polgároktól a donyecki és luhanszki vezetőkig mindenki békét szeretne már – még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a vitatott területek Ukrajna részei maradnak.


Szíria

Míg ukrajnai jelenlétét mindig tagadta Moszkva, Szíriában nyíltan indít katonai akciókat. Noha Putyin azt állítja, az Iszlám Állam dzsihadistái ellen kezdte meg szeptember végén a szíriai célpontok bombázását, valójában túlnyomórészt a Bassár el-Aszad rezsimje megdöntésén fáradozó mérsékelt felkelőket érik az orosz légicsapások. Hogy kétes hadműveleteit eltakarja a NATO kíváncsi tekintete elől, Putyin Szíriába is kivezényelte a szatelliteket blokkoló Krasukákat.


Az Aszad-dinasztia ugyanis – Iránnal egyetemben – régi szövetségese Oroszországnak, és fontos szerepet játszik az orosz érdekek közel-keleti érvényesítésében. Akárcsak a Krím félsziget a fekete-tengeri kijárat miatt, Szíria a földközi-tengeri miatt rendkívül fontos Putyin számára. Az országa kétharmadát elveszítő Aszad valódi bázisát a gazdag, tengerpart menti tartományok – Latakia és Tartus – jelentik. Az a Tartus, ahol Oroszország egyetlen földközi-tengeri hadikikötője is található.


ISIS, Iszlám Állam, fegyveresek, Gul Dali, Afganisztán


„Nem elvi kérdés számunkra, hogy Aszad legyen a hatalmon. Erről a szír népnek kell döntenie” – mondta Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője egy rádiós interjúban. Valóban, úgy tűnik, Putyinnak az a legfontosabb, hogy Damaszkusz és a tengerparti területek egy Moszkva által könnyen irányítható vezető kezében legyenek. Ennek eldöntését azért mégsem bízza „a szír népre”, így folyamatosan tűz alatt tartja a rezsimet ellenző felkelők állásait. Ha az így elhúzódó konfliktus még több menekültet kényszerít Európába – tovább erősítve a nacionalizmustól fűtött széthúzást, és gyengítve az unió egységét –, az szintén Putyin malmára hajtja a vizet.

A különböző szélsőséges szunnita csoportoknál harcoló külföldi fegyveresek legnagyobb része Oroszországból áramlik a térségbe, főleg a Kaukázusból és Dagesztánból. Putyin kijelentette, hogy jobb a radikálisokkal még Szíriában végezni, mielőtt képzett veteránokként visszatérnének Oroszországba, csakhogy Oroszország 142 milliós lakósságából mintegy 20 millió szunnita muzulmán, akik nem veszik különösebben jó néven, hogy a légierő a hittestvéreiket bombázza a Közel-Keleten. Ráadásul Moszkva – Irán, Irak és Szíria részvételével – lényegében létrehozott egy orosz vezetésű síita koalíciót, amely egy egységként tud fellépni a szunnita érdekekkel szemben. Ez egyrészt visszavetheti Putyin hazai támogatottságát, másrészt újabb oroszországi szunnitákat is radikalizálhat.


Balti térség

Akárcsak Ukrajna – és korábban például Grúzia – esetében, Moszkva többször is az orosz etnikumú kisebbség védelmével indokolta a katonai beavatkozást. A jól bevált recept szerint Moszkva különböző módszerekkel addig gerjeszti egy adott régióban az etnikai feszültségeket, amíg polgárháborússá nem fokozódik a helyzet, akkor pedig minimális katonai támogatással az általa preferált oldal javára dönti a pályát.


A szintén jelentős orosz kisebbséggel rendelkező posztszovjet államok – Észtország, Lettország és Litvánia – a Krím annektálását követően attól tartanak, hogy velük is lejátszódhat egy hasonló forgató könyv. Az orosz politikai szótárban „közel-külföldnek” is nevezik a volt szovjet tagállamokat, a mindenkori vezetés pedig kulcskérdésnek tartja, hogy fenntartsa a Kreml befolyását ezekben az országokban.


Vlagyimir Putyin, orosz kapcsolatok, orosz birodalom


Az orosz nyelvű médiában magas rangú tisztségviselők fasizmussal vádolják Lettországot, ahogy ezt Ukrajnával is tették –mondja Andis Kudors, a Center for East European Policy Studies nevű lett thinktank igazgatója, aki szerint az orosz propaganda már megkezdte a balti államok stabilitásának aláásását. „Lettország 6 legnézettebb csatornájából 3 orosz tulajdonban van – ezek szünet nélkül nyugatellenes programokat sugároznak.”

A tengeri kijáratnak itt is fontos szerepe van, mivel a Szovjetunió szétesésével Oroszország elveszítette balti-tengeri kikötőit. Kalinyingrád ugyan megmaradt, de az teljesen el van szeparálva az anyaországtól, így funkciója erősen korlátozott.

Ukrajnával ellentétben azonban a balti államok NATO- és EU-tagok, egy nyílt katonai akció pedig a szövetség együttes fellépését vonná maga után. Hogy ennek nyomatékot adjon, a NATO több hadgyakorlatot is tartott a térségben, az Egyesült Királyság pedig októberben bejelentette, hogy csapatokat fog állomásoztatni a régióban. Természetesen Oroszország fenyegetésnek vette a növekvő NATO-jelenlétet, és szintén nagyszabású hadgyakorlatokba kezdett.



Észtország azzal is gyanúsítja az oroszokat, hogy a KGB utódszervezete, az FSZB csempészhálózatokat épít ki az országban, és az alvilágot is támogatja. A gyanú szerint a most főleg cigarettacsempészésre használt útvonalakon igény szerint fegyvereket vagy bármi mást is tudnak mozgatni az orosz ügynökök.


Tavaly szeptemberben Eston Kohver, egy észt kémelhárító ügynök éppen az egyik csempészhálózat után nyomozott, amikor az orosz határhoz közel fegyveresek – feltételezhetően az FSZB kommandósai – elrabolták. Az akció profi volt: villanógránátokkal és a rádiófrekvenciák blokkolásával megzavarták Kohver kíséretét. Kohver legközelebb Moszkvában került elő tévékamerák elé állítva, ahol azzal vádolták, hogy orosz területen próbált kémkedni.

Az egyre erősödő orosz jelenlét a Balti-tengeren – kémkedő tengeralattjárók, provokáló vadászgépek – a térség többi országát is aggasztja: Svédország és Lengyelország tengeralattjárók, csatahajók és cirkálórakéták beszerzését jelentette be, Norvégia pedig szívja a fogát, hogy sikerült aprópénzért odapasszolnia egy hegyből kivájt, bombabiztos haditengerészeti bázist Oroszországnak.


Szíria, orosz légitámaszpont, Latakia


Balkán

Putyin a Balkánra szintén úgy tekint, mint hagyományosan az orosz érdekszférába tartozó térségre, ezért mindent elkövet, hogy megállítsa a NATO egyre keletebbre nyújtózkodó befolyását.


Bosznia-Hercegovinát a délszláv háborút lezáró 1995-ös daytoni békeszerződés két részre osztotta: az ország területének 51 százalékát kitevő Bosznia-hercegovinai Föderációra, amely bosnyák, illetve horvát többségű kantonokból áll, és a közigazgatásilag egységes Szerb Köztársaságra, a két részt pedig a közös kormány és törvényhozás forrasztja össze. Ez a felállás az elmúlt két évtizedben viszonylag jól működött, azonban, ahogy közeledik a békeszerződés novemberi 21-ei huszadik évfordulója, a gomolyfelhők ismét sűrűsödnek.

Milorad Dodik, a Szerb Köztársáság elnöke ugyanis a békeszerződés kitételeit megkérdőjelező népszavazást készül kiírni, ami politikai elemzők szerint tulajdonképpen egy alig burkolt függetlenedési referendum. Ha sikerrel jár, Dodik egy mozdulattal szétverheti a nehezen felépített békét és stabilitást.


Milorad Dodik


Dodikra – aki már hosszú évek óta igyekszik bomlasztani az állami intézményeket és szabotálni az állam működését függetlenedési ambícióinak érdekében – Belgrád szövetségesként tekint. Szerbia azt reméli, hogy Koszovó elvesztése után legalább a Szerb Köztársaságot megszerezheti. Azonban nemcsak a szerbek állnak Dodik mögött, hanem az oroszok is, akik minden alkalmat kihasználnak, ha meggyengíthetik a számukra előnytelen status quót.

Ezért aztán az orosz diplomácia többször is ellehetetlenítette a Dodik megfékezésére tett nemzetközi törekvéseket, illetve Bosznia-Hercegovina csatlakozását a NATO-hoz és az EU-hoz. Az orosz nagykövet nyíltan kiállt a vitatott referendum legitimitása mellett, az ENSZ Biztonsági Tanácsában pedig Moszkva megvétózta, hogy az 1995-ös srebrenicai mészárlást hivatalosan is népirtásnak nyilvánítsák. Úgy tűnik, az orosz szemlélet szerint, ha egy ország nem állhat az ő befolyásuk alatt, akkor legalább megpróbálnak gondoskodni róla, hogy a nyugati érdekek se érvényesülhessenek.

Húsz évvel ezelőtt Európa egyik legborzasztóbb konfliktusát sikerült lezárni a daytoni békével, és semmi nem garantálja, hogy egy esetleges elszakadás vérontás nélkül végbe tudna menni. A humanitárius válság mellett egy kiújuló háború menekültek újabb tömegeit jelentené Európa számára, ráadásul szinte biztos, hogy elindítana egy radikalizációs folyamatot az erre sok esetben egyébként is fogékony boszniai muzulmánok körében.


Délkelet-Ázsia

A vietnami Cam Ranh-öböl egykor a Szovjetunió legfontosabb külföldi haditengerészeti bázisa volt. Ugyan az ezredfordulón teljesen elhagyták a kikötőt, több évtized után most ismét egyre gyakrabban állomásoznak ott orosz egységek. Az Indiai- és a Csendes-óceán között fekvő országban fenntartott bázis lehetővé teszi az orosz flottának, hogy anélkül lehessen jelen a térségben, hogy egyfolytában Japánt kelljen kerülgetnie. Az öbölből felszálló orosz stratégiai bombázók ugyanakkor előszeretettel cirkálnak az Egyesült Államok guami támaszpontja körül, ami Washingtonnak nem kevés fejfájást okoz.


Putyin, a pók


Vietnam – bár egyre jobb a viszonya az Egyesült Államokkal – még mindig Oroszországgal ápol szorosabb kapcsolatot, katonai vezetőinek túlnyomó többségét a szovjetek képezték ki az indokínai háború alatt. Tanulva a történelemből, Vietnam nem szeretne ismét két nagyhatalom közé szorulni, mindennél fontosabbnak tartja, hogy külpolitikája független maradjon. Így amikor az USA az orosz bombázók támogatásának beszüntetését követeli, akkor Hanoi leginkább hallgatással reagál.

A vietnami háború 21 éve alatt a Szovjetunió napi 2 millió dollárral felérő támogatást nyújtott az ázsiai országnak, amiért cserébe az oroszok szabadon rendelkezhettek a Cam Ranh-öböllel. A két ország közötti gazdasági kapcsolatok ma is rendkívül erősek: Vietnam GDP-jének közel 20 százalékát az Oroszországgal közösen kezelt energetikai mamutvállalat, a Vietsovpetro adja. Ezenfelül – hogy hatékonyabban érvényesíthesse az érdekeit Kínával szemben – Vietnam jelentős katonai beszerzésekbe kezdett, több tucat vadászgépet, hadihajót, tengeralattjárót, rakétát és radart vásárolt Oroszországtól.


Putyin, a pók


Úgy tűnik, Oroszország elsősorban politikai tőkét kíván kovácsolni a régióban való számottevő jelenlétéből. A Dél-kínai-tenger szigetei körül kialakult konfliktusban Putyin nemcsak Kínát tudja támogatni az Egyesült Államokkal szemben, de adott esetben még a szövetségei közötti megosztottságot is felhasználhatja, hogy érdekei szerint akár Kínára, akár Vietnamra nyomást gyakoroljon.