Prostinak álcázott olasz rendőrnők buktatták le a magyar stricit

-

Viszont sikerült Magyarországra menekülnie, így a magyar rendőrök fogták el decemberben.


Bordélyházakat üzemeltetett négy országban G. József, akit végül kéjhölgynek álcázott olasz rendőrnők buktattak le Anconában – írta a Bors. Egy nemzetközi prostitúciós hálózat tagja volt. A 39 éves férfi több társával együtt dolgoztatott éhbérért örömlányokat Ausztriában, Németországban, Hollandiában és Olaszországban (Bolognában, Firenzében és Anconában). Úgy bírta maradásra őket, hogy magyar rokonaikat folyamatosan zsarolta.


A magyar lányokat vidéki falvakból csábította külföldre, két tengerparti házat is fenntartott nekik Anconában. Naponta 31 ezer forintnyi eurót vett el a lányoktól, így mintegy 310 ezer forintot keresett naponta.

A férfinak több társa is volt, akiket elfogtak, miután olasz rendőrnők beépültek a prostituáltak közé, ugyanis nem csak magyar lányokat futtattak. A magyar férfit ekkor nem kapták el, mert már elhagyta anconai házát, amikor érte mentek a rendőrök. Végül nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Tavaly decemberben fogták el tiszacsegei otthonában, először hamis okiratokkal próbálkozott, de a rendőröknek ez feltűnt. A gyanúsan viselkedő férfi végül beismerte, egy ideje más ember nevét használja, és őt körözi az olasz hatóság. A napokban adták ki Olaszországnak.