Póthaj és köhögésgátló gép – az amerikai elnökválasztás pletykái

Fotó: AFP / JEWEL SAMAD

-

Lehet, hogy Barack Obama mégis amerikai állampolgár, de Hillary Clinton távirányítással működik. A pletykákra és összeesküvés-elméletekre a közönség egy része mindig vevő.


Az idei amerikai elnökválasztási kampányban számos összeesküvés-elmélet látott már napvilágot bár a jelenségekre általában lehetett valamilyen magyarázatot kapni.


Az első Trump–Clinton-vitáról több kép is készült: ezeken egy furcsa dudor látszódik Clinton ruháján, ami után rögtön felpörgött az elméletgyártás írja a Buzzfeed. A képeket könnyedén meg lehetett volna magyarázni, hiszen mindegyik jelölten fel volt csíptetve egy úgynevezett mikroport, amelynek adóját és kábelrészét a ruha alá szoktak rejteni.



A különböző republikánus blogok és oldalak viszont más magyarázatokat találtak: feltételezik, hogy a ruháján egy súgógép látható, és fülhallgatón keresztül instruálták Clintont a vita során, azaz csalás történt. De akad olyan, aki szerint egy köhögésgátló berendezés látszódik, amely nélkül nem tudott volna kiállni a vitára.

Érdekes, hogy George W. Bushról is elterjedt egy hasonló kép a 2004-es elnökvita idejéről: akkor a liberális oldal kezdte el pedzegetni, hogy mi lehet a republikánus elnökjelölt zakója alatt. Többen úgy vélték, hogy golyóálló mellényt viselt. Bush kampányszóvivője azt mondta, hogy nem volt ott semmi, csupán ráncos volt a zakó anyaga.

A jobboldali médiumoknál többször is felmerült, hogy a demokrata elnökjelölt egészségügyi problémákkal küzd. Ezt a pletykát pedig tovább erősítette az az eset, amikor a szeptember 11-i terrortámadások emlékére tartott ünnepséget otthagyta. Clinton kis híján összecsuklott, és a biztonsági emberek támogatták az autójához. Orvosai szerint tüdőgyulladással küzdött.



Az sem segíti a demokratajelölt megítélését, hogy több napja tudott már a tüdőgyulladásáról, de ezt nem közölte a nyilvánossággal. Sőt, a média unszolására a mai napig sem hozták nyilvánosságra a részletes egészségügyi leleteit, pedig a politikusok egészségi állapota fontos téma a választók körében is.



A rossz egészségi állapot emlegetése már kiszabadult a Clinton-ellenes médiumok karanténjából, és a közösségi oldalakon, a nagyobb hírcsatornákon, vagy a bulvároldalakon is téma lett.


A bulvárvilág már megjósolta Clinton közelgő halálát, és beszámolt alkoholproblémáiról is. De bőven akadtak más híresztelések is: egyik testőre valójában orvos, aki injekciós tűt hord magával, amellyel Clinton epilepsziás rohamait kezeli, vagy orosz ügynökök mérgezték meg Donald Trump és Vlagyimir Putyin megbízásából.

Ezzel szemben Trump, a republikánus elnökjelölt esetében kevesebb és szerényebb elméletek – leszámítva az oroszországi konspirációkat – kaptak szárnyra. Trumpnál a pletykák inkább a hajáról szóltak – azaz a dilemma ez esetben az, hogy egyáltalán saját haja van-e a fején. Mivel ezzel a problémával kampánya alatt már gyakran találkozott, egy show-műsor kedvéért egyszer hagyta, hogy hozzáérjenek.

De maga Trump is kivette a részét az elméleteket gyártásában: a milliárdos üzletember és hívei már 2012 óta, amikor először felvetette az elnökjelöltség ötletét terjesztette Barack Obama elnökről, hogy valójában nem Hawaiin, hanem Kenyában született. Így nem is amerikai állampolgár, vagyis nem lehetett volna megválasztani elnöknek. Idén azonban Trump kampánystábja elismerte, hogy Obama valóban az USA-ban született.


Összeesküvések állami megbízásra is

Az összeesküvés-elméletek története egyidős az emberiséggel. Főként a 19. század második felében erősödtek meg, hogy aztán a 20. század szinte minden eseménye kapcsán megjelenjenek.

Az összeesküvés-elmélet gyártásnak fő jellemzője az átláthatatlan, titkos társaságok vagy egyes kormányok leleplezése – különös tekintettel a britre, az amerikaira és az izraelire. De az összeesküvés-elméletek gyártását már az állami vezetők és hivatalos propagandistái is művelték, főleg a 20. századi Oroszországban és Németországban.

Az elméletek mai terjedésében hatalmas szerepe van az internetnek – az összeesküvések újbóli felfuttatásában pedig komoly részük van az állami megbízásból működő dezinformáló oldalaknak is.