Pokorni: Tartsanak ki, ez a legfontosabb, amiért eljöttem ide!

Forrás: Gyermekek Háza

-

A Fidesz két meghatározó politikusa is elismeréssel adózott egy olyan iskolának, amelynek a pedagógiai elvei gyökeresen eltérnek az állami fenntartású iskolák gyakorlatától. A Gyermekek Háza 25 éve kezdett működni, és mára csodájára járnak azok, akik éppen nem utálják a másságáért. A jubileumi konferencián járt Pokorni Zoltán és a helyi fideszes polgármester, Láng Zsolt is.


A régi tanító néni zseniális volt. Azt mondta az elsős gyerekeknek, hogy hozzátok be holnapra azokat az újságokat, amelyeket otthon találtok, majd másnap azok mellé ültette le a gyerekeket, és a kezükbe egy postairont adott. Azt, amelyik a normál ceruzánál jóval vastagabb.


Az újságot széltében fektette le a gyerekek elé, és így a hasábok éppen úgy viselkedtek, mint a mai vonalas füzetek. Kivéve persze a méretet, és éppen ez a lényeg. Merthogy egy hasáb sokkal szélesebb, mint a mai füzetekben a sorközök. De hát éppen ez kell egy hat-hétéves gyereknek, nem pedig a miniatűr sorközök a tűhegyes HB-s ceruzákkal, nehogy piszkoljanak a lurkók! Hát csoda ezek után, ha virágzik a diszlexia és diszgráfia!?

Így fakadt ki Vekerdy Tamás pszichológus a Gyermekek Háza jubileumi konferenciáján, ahol azzal spékelte meg a történetet, hogy a funkcionális anatómiai intézet néhány évvel ezelőtt még írásba is adta, mennyire lenyűgözi a kutatókat a néhai tanító nénik gyakorlata. Csak azt nem értik – fűzték hozzá a tudósok –, honnan tudták a tanárok már egy évszázada ennek a módszernek a hatékonyságát, amikor a kéz fejlődését csak a hatvanas években kezdték kutatni.



Egyszeri és megismételhetetlen

Vekerdy gondolatmenete alapján akkor jó és eredményes egy iskola, ha hagyják a gyereknek, hogy az legyen, aki. Például gyerek. Kicsi kézzel, bizonytalan apró mozdulatokkal, ámde annál ügyesebben a nagyobb lendületű tevékenységekben, amikor például előbb a postaironokkal kerekítik a napocskákat, pizzákat és egyebeket, utóbb pedig a vékonyabb ceruzával a szemrevaló, gömbölyded "o" betűket.


És amikor ez már megy, akkor lehet belekényszeríteni azt a kicsi kezet a milliméteres vonalak közé. Akinek két hónap kell ehhez, annak két hónap múlva, akinek fél év, annak fél év múlva kerül elő a füzete a táskából.

Ezzel szemben a jelenlegi, kötelező kerettanterv azt írja elő, hogy az első osztály végére már mindenkinek tudnia kell írni, olvasni. Miért egyszerre a 30 gyereknek? – szegezte a kérdést a pszichológus a több száz tanárnak. Zsófikának három nővére van, mindegyikük vele játszott iskolásat, már tud írni, amikor bekerül a suliba. Lacika viszont csak harmadikra fogja megtanulni. Lacika hülye???

A Gyermekek Házának alaptétele, hogy minden gyerek egyszeri és megismételhetetlen, és éppen ezért mindenki biztonságot, elfogadást kap, és a saját útját járhatja – vallja Lányi Marietta, aki 25 éve áll az intézmény élén. Lacika és Zsófika is. Sőt, azok is, akikről eleve tudni lehet, hogy egyedi fejlesztésre van szükségük. A nyolcosztályos általános iskola évente egy-egy osztályt indít, immár 1991 óta, és minden osztályban 2-3 olyan gyerek van, aki sajátos nevelési igényű. Például Down-kóros, autista vagy értelmi sérült. De a tanárok ebből is előnyt kovácsolnak.



Káoszból az alkalmazkodásig

Egy nyelvtan órán vagyunk a negyedikben, és a gyerekek egyik csoportból a másikba rohangálnak a tanteremben, kezükben kis papírfecnik, és ki bátrabban, ki pedig bizonytalanabbul, de összességében beszélget egy osztálytársával. Aligha szokványos kép a hagyományos iskolákban, amelyekben egy ilyen óra inkább úgy kezdődik, hogy a tanár felírja a táblára: "Az ige olyan cselekvést, történést, létezést kifejező szó, amely..."


Itt is az igéről tanulnak, csak másképp. A papíron megkapott mondatot kell egymás számára elmondaniuk a megadott igeidőben, majd különböző, szabadon meghatározott csoportokat kell alkotniuk, például azokból, akiknél a mondatban szereplő ige többes szám első személyben van, vagy ahol az ige feltételes módban áll. Közben újból és újból egymást kontrollálják. És mozognak.

A tanár csak a háttérből szemléli őket. Ha gond van, odamegy, de még azért sem igen szól bele, hogy kijavítsa őket. Hagyja, hogy egymás között intézzék el. Majd a hangyaboly három-négyfős csoportokra oszlik, és úgy kell összeilleszteniük a megfelelő mondatokat, szigorúan csoportban, de nem feltétlenül minden csoportban azonos tudásszinten. Volt, akivel a tanárnő egy tableten nézett utána a szükséges információknak, aki pedig hamarabb végzett, mehetett ki a középső asztalhoz játszani (persze a dobókockás játékban is volt azért némi nyelvészet).

Aki lazsálni próbált a rohangálás után, azt lehordták a többiek, "ne csak mi dolgozzunk, te is csináld", és a végére, másfél óra múltán (merthogy a GYH-ban másfél órások a tanórák, cserébe két óra között hosszabb a szünet), szóval a végére valahogy mindenki magabiztosabban állt ki a megoldásokkal. Ki gondolta volna ezt az óra eleji káoszból?



Nem csak az elitnek

Én azt nem értem, hogy ha mindenki tudja, hogy ez a legjobb módszer, akkor 25 év alatt miért nem terjedt el? Ez már a hallgatóság soraiban hangzott el, két tanárnő beszélgetett egymással. Nem volt egyértelmű válaszuk a kérdésre, de a másikuk találgatott, és azt mondta, hogy szerinte a személyre szabott, integrált oktatás drágább. Minden egyes órán négy tudásszintnek megfelelő feladatsorral készül a pedagógus, mindig van közös és csoportmunka, időről időre projektmunkák, vagyis elvileg nem lehet belekényelmesedni az első évfolyamokon kidolgozott óravázlatokba.


A GYH mentorai azonban azt mondják, ez az iskola sem használhat fel több pénzt, mint bármelyik másik, még akkor sem, ha valóban Budapest egyik elitnegyedében, a II. kerületi Hidegkúton működik. Indulásakor egyébként még nem volt ennyire felkapott a környék.

Sió László oktatáskutató, aki az első Orbán-kormány idején a szaktárca államtitkára volt, azt mondja, nem a pénz hiányzik, hanem az odaadás. Ahhoz, hogy valaki írjon vagy adaptáljon egy mások által kidolgozott kerettantervet, nem pénz kell, mint ahogy ahhoz sem, hogy mesterpedagógussá képezze ki magát, vagy bizalommal forduljon a szülők felé, és megossza velük a gondjait.

A GYH tanárai nem kapnak több fizetést. A gyerekek szüleinek ugyan valóban be kell fizetniük havi 10 ezer forintot az iskola alapítványának a számlájára, ám ez nem több, mint amennyit a többi iskolás után apránként befizetnek a múzeumi belépőért, a színházjegyért, a papír zsebkendőért és a többiért – vitatkozik Sió László azokkal, akik, szerinte önfelmentő reakcióként, azt mondják, "ja, az elitnegyedben persze, hogy van rá pénz".



Valami változás érlelődik a világban

A pedagógustüntetések utáni hangulatban meglepő volt, hogy két vezető fideszes politikus is megjelent azon a rendezvényen, amelyen gyakorlatilag minden arról szólt, hogy miként kellene iskolát csinálni, tanítani a XXI. században, szemben azzal, ami van, vagyis az állami intézményfenntartó, a Klik uniformizált világával. Márpedig Láng Zsolt, a kerület polgármestere ünnepi beszédében a legnagyobb elismeréssel beszélt a Gyermekek Házáról, Pokorni Zoltán pedig a kerekasztal-beszélgetés résztvevője volt, ahol ugyancsak az alternatív iskola mellett tették le a voksot.


Az Orbán-kormány egykori oktatási minisztere nehezen lendült bele mondandójába, mint aki szeretné elfeledtetni, hogy egyáltalán ott van, úgyhogy az első mondata így hangzott: "Tartsanak ki, ez a legfontosabb, amiért eljöttem ide!"

A kerekasztalnál feltett kérdésre, hogy mi indítja el az innovációt az oktatásban, Pokorni Zoltán úgy fogalmazott: a felismerés, hogy most más kell a boldogsághoz a gyermekeinknek. Tömegesen születik a felismerés, hogy valami nincsen rendben - mondta. Elsőre visszamegyünk a múltba, és ott keressük a megoldást, amikor még rend volt: a gyerekeken köpeny volt, a matekóra matekóra volt, a krumplileves krumplileves. Azután új utak felé nézünk.

"Valami változás érlelődik a világban, a társadalomban" – magyarázta a Fidesz politikusa. "Nem a Kádár-korszakon akarok rugózni, de a XX. századot a tőkével és a munkával lehetett leírni, a XXI. századot viszont a tudással, a maga illékonyságával együtt. Erre kell felkészülni.

Elsőre nem sikerült megtalálni a tökéletes megoldást – mondta félre nem érthető módon a Klikre utalva –, de legalább látni lehetett az akció mögött az erőt, a mozgatórugót, "ha már mindenáron a pozitívat kell benne meglelni" - célozgatott.

Szerinte a Pedagógus Kart sem kell feltétlenül elvetni, bár a távolságtartást ennél a pontnál is jelezte a politikus, amikor visszakérdezett a közönség felé, hogy "ugye még működik ez az intézmény?". Szerinte éppen egy ilyen szervezet lehetne a színtere a "hálózatos tanulásnak", vagyis annak, hogy a tanárok megosszák egymás között a tudást, a tapasztalatot, a problémákat.

A Pedagógus Kar jelenlegi formájával van ugyan néhány probléma, talán éppen a kötelező jellege – fűzte hozzá –, de a hálózatos tanulásnak akár része is lehetne ez az intézmény. "Éppen a sztrájkbizottságos követelések miatt", hogy ne hátrafelé nézzünk. Mert Pokorni szerint a követelési pontokat akár ők is írhatták volna 30 évvel ezelőtt, amikor még a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője volt. "A két Darth Vader közül most nem tudom, kinek szurkoljak" – közölte Pokorni.

Amire a gyermekeknek szükségük van, az nem az iskola, hanem az élet – tette hozzá. "Meneküljünk az osztályteremből!" A tantárgyi szétdaraboltság – ez az, ami gyilkolja a gyerekeinket. Ehelyett arra kell őket megtanítani, hogyan kell sikeresen elmagyarázni valamit, vagy hogyan kell egy kisebb-nagyobb akciót végigvinni – magyarázta a Fidesz politikusa.

Vagyis pont úgy, ahogy az a Gyermekek Házában történik, és ami szöges ellentéte annak, amit a kerettantervek ma rákényszerítenek az iskolákra.