Playboy-fotókkal a szívsebész-konferencia is hatékonyabb

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

-

A legfrissebb kutatások alapján nagyjából öt percig vagyunk képesek egyhuzamban figyelni, de a figyelem megragadására csak hét másodpercünk van, úgyhogy egyáltalán nincs könnyű dolga annak az előadónak, aki huzamosan fenn akarja tartani a közönség érdeklődését. Györffy Kinga kommunikációs trénerrel beszélgettünk a nyilvános szereplés leggyakoribb buktatóiról.


Bárkiből lehet jó előadó – állítja Györffy Kinga kommunikációs tréner, aki rendszeresen készít fel vállalatvezetőket különböző előadásokra.

„Két dolog számít egy előadónál: hogy van-e egy erős mondanivalója és ellenállhatatlan vágya, hogy ezt megossza a hallgatósággal.”

Steve Jobs az egyik legjobb példa rá, hogy senki sem előadónak születik. Az Apple elnöke a fiatalkori felvételein sokszor még papírjára pillantva olvasta fel az előadását. Húsz évvel később viszont már minden szónak, sőt még a mondatok utáni öt másodperces szüneteinek is kiszámított helye van a prezentációiban. Persze azért az sem ártott, hogy egész kommunikációs stáb építgette a szövegeit, és tesztközönségen mérte az előzetes hatást.



Györffy Kinga a saját tanítványai között is látott már elsőre reménytelennek tűnő eseteket. Egyik tanítványa például az elején még azt sem tudta eldönteni, hogy előadása közben a cipője orrát vagy a közönséget nézze. Három év tudatos gyakorlás után pedig az összes dániai pitch (prezentációs) versenyt megnyerte.

„Az utóbbi években egyre több mérnök és informatikus cégvezető jön hozzám felkészítésre, akiknek nem mindig kenyere a beszéd, mégis motiválniuk kell az alkalmazottaikat egy előadással, vagy éppen eladni egy fejlesztésüket a közönségnek.”


Egyre rövidebb ideig figyelünk

A kommunikációs tréner szerint a gyengeségek felismerése, a kitartó és tudatos gyakorlás a legfőbb záloga annak, hogy valaki jó előadóvá váljon, de a hibázás szinte elkerülhetetlen. Györffy Kinga tapasztalatai alapján sorra vesszük a leggyakoribb hibákat.

Már az elején is könnyen el lehet rontani az egészet például egy unalmas kezdettel: „Jó napot kívánok, XY vagyok, itt és itt végeztem, nagyon örülök, hogy ma itt lehetek önökkel. Mielőtt rátérnék a lényegre, még kitérnék néhány technikai információra.”

A legújabb felmérések szerint nagyjából 7 másodperce van a figyelem megragadására, szóval az udvariaskodó előadó ezen a ponton nagy eséllyel már el is vesztette a közönség felét. Amúgy is érdemes szem előtt tartani, hogy egyre gyorsul a világ, és ezzel együtt rövidül az aktív figyelem időtartama. Míg a 70-es években 30 percnél kezdett el lankadni, a 90-es évekre már 18 perc után unatkozott a közönség nagy része, mostanra pedig nagyjából öt percet vagyunk képesek egyhuzamban figyelni. Ezért aztán Kinga szerint majdnem minden eszköz megengedett a közönség megtartása érdekében. Egy szívsebész az egyik konferencián például hirtelen váltással meztelen Playboy-lányokat tett a kivetítőre, és úgy tett, mintha az asszisztense keverte volna össze a diáit. Persze azonnal felébredt minden bóbiskoló a színlelt bakira.

Semmiképpen nem tanácsos előre megelőlegezni magunknak a közönség reakcióit. Például ha úgy vezetünk be valamit, hogy „Hadd meséljek el egy humoros történetet”, akkor azt nagy valószínűséggel a közönség fele már nem is fogja olyan humorosnak találni.



Néha csak Superman segíthet

Mindegy, hogy egy új applikáció bemutatása vagy a kollégák heroikus munkájának elismerése a cél, Györffy Kinga szerint a személyes, fordulatos történeteknek van a legnagyobb hatásuk a közönségre. A száraz adatokkal és a győzködéssel szemben a történet kapcsolatot teremt, a személyesség pedig szenvedélyessé teszi a közönség szemében az előadót. Az agyunk úgy van kódolva, hogy jobban odafigyelünk, ha valaki az emberi oldala, akár a gyengeségei felvillantásával indít.

A tréner szerint ezerféle formája lehet a személyességnek, csak arra kell figyelni, hogy ne lőjünk vele túl a célon. Mindenképpen érdemes kockázatot vállalni, de csak olyat, ami összhangban van a személyiségünkkel. Egy szoftverfejlesztő vállalat egyik részlegvezetője például néhány évvel ezelőtt Superman-jelmezben állt ki a közönség elé. A jelmezzel részlege elszántságára és munkabírására akarta felhívni a cég figyelmét, de a merész ötlet rosszul is elsülhetett volna, ha történetesen nem egy csendes, munkája iránt alázatos, mellesleg kissé pocakos férfiről van szó. Így a közönség hétköznapi hősként tudott vele azonosulni, míg Kinga szerint, ha egy izmos, magas férfi állt volna ki Superman-jelmezben, az már „szupertestével” is könnyen ellenérzéseket váltott volna ki.



Igazából bármi lehet egy történet vagy metafora alapja egy megvásárolt cipőtől a családi kirándulásig. A lényeg, hogy elég képszerűen működjön a metafora, és a közönség magától rájöjjön a párhuzamra. Tehát lehetőleg ne kelljen erőltetetten magyarázni a kapcsolatot, amelyet esetleg csak mi látunk, hanem mindenkinek magától jöjjön az „aha” élmény. Nem túl biztató jel, ha meg kell kérdeznünk, hogy „ugye értik?” Györffy Kinga szerint amúgy is sok előadó beleesik abba a hibába, hogy nem bízik a közönség fantáziájában, és kivetített képekkel inkább a szájába rágja, amit látnia kell. Ha bicikliről beszél, akkor egy biciklit, ha erdőről, akkor fákat. Pedig mindenki fejében máshogy fest egy erdő vagy egy bicikli, és a tréner szerint sokkal előbb célba ér az üzenet, ha az előadó ilyenkor teret enged a hallgatóság saját emlékeinek, illetve fantáziájának. Szóval azért nem kell mindenáron vetíteni, hogy legyen egy kép mögöttünk, inkább csak akkor, ha funkciója is van, például valami olyan új találmányt akarunk megmutatni, amelyet addig senki sem látott.



Most üsd tökön!

Az érzelemmel átfűtött szavak, egyedi szókapcsolatok hatásosak tudnak lenni egy előadásban, de nem árt visszahallgatni gyakorláskor a felvételt, nehogy abba a hibába essünk, mint Györffy Kinga egyik tanítványa. A cégvezető túlontúl ragaszkodott az „üstökön ragadni a lehetőséget” kifejezéshez, és maga sem értette, amikor egy komoly monológ közepén egy emberként röhögött fel a közönség ennél a résznél. Rajta kívül ugyanis mindenki azt hallotta, hogy „üsd tökön a lehetőséget”.

Nincs az a helyzet, hogy ne jönne közbe valami váratlan fordulat. Nem működik a projektor, köhögőrohamot kap valaki a közönségből, vagy megszólal egy mobil. Egy gátlásosabb HR-igazgató például a konferencián jött rá, hogy rajta kívül mindenki tegezi a közönséget. Mivel szóról szóra betanulta a szövegét, nem tudott már tegeződésre váltani. Hiába akart közvetlen és meggyőző lenni, egy HR-igazgatótól különösen szokatlanul hangzott, hogy egyedüliként próbál mindenkitől távolságot tartani a teremben.

Sajnos az otthoni tükör előtt gyakorlásnak is vannak buktatói. Például, hogy beleszeretünk a saját tükörképünkbe, és éles helyzetben is csak szürke tömegnek látjuk majd a közönséget, ahelyett, hogy a reakcióikkal foglalkoznánk. Például azzal, hogy a fél terem ásítozik, a sor közepén leesik valakinek a feje, az éberebbek pedig elutasítóan keresztbe fonják maguk előtt a karjukat.



A gonosz közönség

A színpadon egyedül állni mindig nehezebb, mint a nézőtérről okoskodni, de ettől még nem szabad teljesen a közönség jóindulatára bízni magunkat. Ha kérdést teszünk fel, jobb az eldöntendő változatnál maradni. „A mi az ember legőszintébb testrésze?” kérdésre például Györffy Kinga minden második előadásán visszakérdez egy röhögő férfi, hogy „A férfi legőszintébb testrészére gondol?” Erre Kinga mindig visszakérdezi, hogy „Van ennek retorikai jelentősége?” Ez aztán általában elhallgattatja a bekiabálókat.

Akkor is magához ragadhatja valaki a szót, ha nem is kérdezte az előadó. Szintén Kingával történt meg, hogy valaki az előadása egy pontján szimplán hangosan bekiabálta: „Ez hülyeség!”

„Ilyenkor semmiképpen nem jó taktika egy »el lehet menni, ha nem tetszik« típusú válasz. Hasonlóan rossz megoldás visszakérdezni, hogy miért tartja hülyeségnek, amit mondunk. Ezzel csak azt ismerjük el, hogy magunk sem vagyunk biztosak a mondandónkban. Még jobban belevéssük a fejekbe a »hülyeség« szót, plusz átadjuk a hatalmat az akadékoskodónak, aki valószínűleg belekezd majd egy nagy monológba” – mondja a tréner.

Ugyanakkor nem lehet úgy tenni, mintha meg sem hallottuk volna a kérdést, ezért Györffy ebben a konkrét esetben visszakérdezett: „Próbálta már a technikát, amiről beszélek, és azután állítja, hogy hülyeség?” A bekiabáló erre kénytelen volt elismerni, hogy még nem próbálta, és elhallgatott.

A befejezés sem könnyű, főleg hogy egy jó előadásban annak is ugyanolyan hatásosnak kell lennie, mint az első mondatnak. Györffy Kinga azt tanácsolja, hogy semmiképpen se olyan mondatokkal zárjunk, mint hogy „Jaj, kifutok az időből” vagy hogy „Köszönöm a figyelmet, ennyi voltam. Jaj, nem is, még valamit szeretnék mondani.”

Ezer buktatója lehet egy előadásnak, és nagyon sok minden úgyis csak éles helyzetben fog kiderülni. Mindenesetre Kinga szerint a legjobban akkor járunk, ha Anthony Hopkins tanácsa szerint jól begyakoroljuk, majd amikor már automatikussá vált, akkor elfelejtjük a technikai részleteket. Hopkins szerint ekkor fogunk fesztelenné, természetessé és magabiztossá válni.


prezentáció