Pizzériát nyitott az elcsalt adóból

Fotó: Daniela Vladimirova / Flickr CC-BY / Vladina

-

Csaknem 300 millió forint áfát csalt el egy Komárom-Esztergom megyei vállalkozó, aki pizzériát nyitott az így megszerzett vagyonból – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.


A közlemény szerint a férfi két cége képviseletében az unióból, elsősorban Szlovákiából szerzett be műszaki cikkeket és háztartási gépeket, amelyeket Magyarországon értékesített kiskereskedőknek. Áfabevallásaiban belföldi beszerzést vallott, mintha az árukat Magyarországon vette volna, és árbevételének jelentős részét is eltitkolta, így összesen 299 millió forint áfát csalt el.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi és felesége az így megszerzett vagyonból egy új pizzéria építését és nyitását finanszírozta. Emiatt költségvetési csalás mellett 34 millió forint összegre elkövetett pénzmosás miatt is felelniük kell.

A tájékoztatás szerint az ügyön több mint hetven pénzügyi nyomozó, adórevizor és informatikus dolgozott egyszerre három megyében és a fővárosban, összesen harminckét helyszínen a bűnszövetségben működő cégek ügyvezetőinél, irodáiban és a könyvelőknél tartott házkutatások és lefoglalások során.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságán folyik nyomozás bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt.