Pintér Sándor az EU-n kívül építene menekülttábort

Fotó: AFP / YURIY DYACHYSHYN / AFP / YURIY DYACHYSHYN

-

A belügyminiszter beszélt a kerítésépítés okairól, és arról, hogy az üldöztetés elől menekülőket mindenképp befogadjuk.


Az EU területén kívüli táborok létrehozását javasolja Pintér Sándor, aki szerint onnan a menekültügyi eljárás végeztével az üldöztetés elől menekülőket kötelezően be kellene fogadnia az európai közösségnek, míg a gazdasági bevándorlók beengedéséről a tagországok egyénileg, szabadon dönthetnének.

A Századvég Alapítvány Újkori Népvándorlás, Európai kihívás előtt című konferenciáján felszólaló belügyminiszter szerint Európa jelenleg egy nehezen teljesíthető kettős elvárást fogalmaz meg Magyarországgal szemben a migráció kérdésében. Az országnak ugyanis egyfelől nem szabad őrizetben tartania a menekültügyi eljárás alatt állókat, másrészt Nyugatra haladásukat is meg kell valahogy akadályoznia – fejtette ki a tárcavezető.

Kiemelte, az emberi élet megmentése mindenek előtt áll, ezért például a háború vagy üldöztetés elől menekülőket mindenképp be kell fogadni, a vita az illegálisan érkező gazdasági migránsok kezeléséről folyik.



Pintér Sándor hangsúlyozta, a Törökország felől szárazföldön érkező bevándorlók elsőként Görögországban vagy Bulgáriában lépik át az Európai Unió határát, azonban elsőként mégis Magyarországon regisztrálják őket, ebben az évben eddig összesen már 62 ezret. A belügyminiszter szerint az említett két ország ezen emberek esetében nem hajtotta végre a dublini rendeletből adódó kötelezettségét, vagy azért, mert a menekültek kikerültek a hatóságokat, vagy azért, mert utóbbiak nem végzik eredményesen a munkájukat.

A kabinet képviselője példaként említette, hogy a magyar–szerb határon csütörtökön elfogott, a továbbhaladásukat agresszíven követelő 1314 migráns közül korábban egyet sem regisztráltak, holott jelentős részük Afganisztánból és Pakisztánból érkezett, vagyis lehetetlen, hogy korábban ne léptek volna uniós országba.

Magyarország emiatt a helyzet miatt is döntött úgy, hogy védelme érdekében ideiglenes kerítést épít a magyar–szerb határon – fejtette ki, aláhúzva, hogy az embercsempész-hálózatok felderítésére is nagy figyelmet fordítanak. Az is kiderült, hogy Magyarország technikai és személyzeti segítséget ad a macedón–szerb határ védelmére, emellett a szerb határőrséget jelenleg 40 osztrák határőr segíti, akikhez hamarosan 80 német rendőr is csatlakozik.

Pintér Sándor közölte továbbá, hogy az idén menekültügyi eljárás alá vont 62 ezer ember mellett Nyugat-Európából további 15 ezer 600 migráns visszaadását kezdeményezték. Magyarország az ő esetükben kérte azt Európától, hogy a visszavétel ne kötelező, hanem önkéntes legyen, hiszen például a gazdaságilag erősebb Franciaországba és Olaszországba is 20-20 ezerrel kevesebb bevándorló érkezett.