Pert nyert a tömeggyilkos Breivik a norvég állam ellen

Fotó: AFP / JONATHAN NACKSTRAND

-

Egy norvég bíróság döntött úgy, hogy a börtönben embertelen bánásmóddal sértették meg a 2011-ben 77 embert meggyilkoló Anders Breivik emberi jogait.


Embertelen, megalázó bánásmód miatt indított pert a norvég állam ellen Anders Breivik, keresetének pedig részben helyt adott a bíróság..

Az embertelen és megalázó bánásmód tilalma "alapvető érték a demokratikus társadalmakban", amely "a terroristákat és a gyilkosokat" is megilleti - mondta ki a bírónő, Helen Andenaes Sekulic.

A döntésnek ugyanakkor nem lesz feltétlenül olyan következménye, hogy a Norvégia legveszélyesebb tömeggyilkosának tartott Breivik enyhébb körülmények közé kerüljön.

Breivik keresetének másik felét, amelyben azt sérelmezte hogy megfosztották magán- és családi életétől, a bíróság elutasította.

Korábban mind a norvég állam, mind Breivik ügyvédei azt mondták, hogy fellebbezni fognak, ha az ítélet számukra kedvezőtlen lesz. Egyelőre egyik fél sem kommentálta a döntést.



A bíróságon az államot képviselő jogászok azzal érveltek, hogy szükség van arra, hogy Breiviket elkülönítve tartsák, ráadásul a börtönkörülmények több mint elfogadhatók az európai jog szerint.

Breivik legfeljebb 21 évet tölthet börtönben a norvég jog szerint, amit akkor lehet meghosszabbítani, ha még mindig veszélyesnek találják. Letartóztatása óta a többi rabtól elkülönítve tartják, és a külvilággal való mindenféle kapcsolattartást szigorúan ellenőriznek.

Breivik szerint a magány aláásta az egészségét. Az orvosok, a pszichiáterek és a börtön személyzete szerint azonban sem a fizikai sem a mentális állapotában nem láttak változást.

Breiviknek egyébként három cellája is van - egy lakó, egy dolgozó és egy fitnesz -, ezenkívül ellátták televízióval, DVD lejátszóval, elektronikus játékokkal, könyvekkel és újságokkal is.

A fogoly "különösen veszélyes és nem szabad hagyni, hogy kommunikáljon esetleges támogatóival, akikkel újabb merényleteket tervezhet", mondták a jogászok.

A 37 éves, szélsőségesen jobboldali nézeteket valló Breivik 2011-ben követett el merényleteket robbanószerkezettel és fegyverrel. Nyolc ember bombatámadásban halt meg egy kormányzati épület közelében Oslóban, majd Utoya szigetére ment, ahol egy ifjúsági táborban 69 embert lőtt agyon, főként diákokat.