Perel az LMP a diplomata-útlevelek listájáért – itt a külügy válasza

-

Az LMP tudni szeretné, kik kaptak diplomata-útlevelet 2010 májusa óta. Pert indít a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) ellen ennek érdekben. A tárca reagálásában közölte, jogszerűen jár el, de ha a bíróság másképp látja, kiadja a teljes névsort.


Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében jogi lépésüket azzal indokolta, hogy a tárca az LMP közérdekű adatigénylésére válaszul azt állította, nem képes listát adni a diplomata-útlevelekről.

Az LMP társelnöke hangsúlyozta, egészen a közelmúltig a bedőlt Quaestor-cégcsoport vezetője is Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől kapott diplomata-útlevéllel járhatta a világot, ezért ideje, hogy kiderüljön, kiknek, milyen indokokkal könnyítette meg a nemzetközi mozgását a külügy a keleti nyitás évei alatt.

Szijjártó Péter március végén beszélt arról, hogy ő hagyta jóvá diplomata-útlevél kiadását Tarsoly Csabának, mert ez könnyítést jelentett az utazásnál az üzletembernek a moszkvai vízumközpont tető alá hozatalát megelőző tárgyalásokon, a dokumentumot azonban március 28-án visszavonta.

Több száz ember rendelkezik ilyen útlevéllel Magyarországon, mondta akkor a miniszter.


Máris reagált a minisztérium

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak semmi takargatnivalója nincs a diplomata útlevelekkel kapcsolatban.

Azonban Magyarországon a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a diplomata útlevéllel rendelkezők teljes listáját nyilvánosságra hozzuk.

Amennyiben a bíróság más álláspontot fogalmaz meg, a diplomata útlevéllel rendelkezők listáját természetesen azonnal közöljük.