Perlik az iskolát, ahol nem tanították meg őket írni, olvasni

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-

Tanúként hallgatták ki a gyöngyöspatai gyerekeket, akiket roma származásuk miatt az úszásoktatásból és a kirándulásokról is kizártak. Az Abcúg beszámolója szerint a fiatalok többsége még mindig az iskola diákja.


A Kúria már tavaly márciusban kimondta, hogy a gyöngyöspatai általános iskola roma diákjait jogellenesen különítették el nem roma társaiktól, és a szegregáció miatt alacsonyabb minőségű oktatást kaptak - írja az Abcúg. A mostani pert azért indította az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek (CFCF) alapítvány , hogy az érintett gyerekek kapjanak kártérítést az iskolától, az önkormányzattól és a Kliktől. Tanulónként minden szegregált osztályban töltött tanév után 500 ezer forintot kérnek.


A gyerekek tanúvallomásaiból kiderült, hogy hiába volt az órarendjükben informatika óra, azt sosem tartották meg nekik. Leckét sosem kaptak, és felelniük sem kellett. Volt úszásoktatás is az iskolában, csak nem a roma gyerekeknek, ők nem jelentkezhettek rá.

A per nem vagyoni kártérítésről szól, mert nem tudják számlákkal bizonyítani, hogy melyik gyereket mekkora kár érte a szegregáció miatt. “Ezt nem lehet számszerűsíteni, hogy mennyit ér az, hogy egy gyerek úgy került ki az iskolából, hogy se írni, se olvasni nem tud” – mondta az alapítvány jogásza az Abcúgnak.