Pénzzel és bombával építi az oroszbarát koalíciót Putyin Ázsiában

Fotó: AFP / ANDREJ ISAKOVIC

-

Az orosz állami vállalat, a Rostec egyik leányvállalata mintegy 2,5 milliárd dolláros megbízást kapott Pakisztántól gázvezeték-építésre. Közben Oroszország közölte, hogy gépei az előző 24 órában 49 célpont ellen hajtottak végre légicsapásokat Szíriában.


A kormányközi egyezmény alapján a csővezeték a déli, tengerparti folyékony gázterminálokat köti majd össze Pakisztán energiaszegény északi részeivel. Az építkezés 2017 végén fejeződik be, a hálózat 2020-ra éri el teljes kapacitását. A projektet külföldi, köztük kínai befektetők finanszírozzák.

A Bloomberg hírügynökség megállapítása szerint Putyin szövetségeseket keres magának Ázsiában és a Közel-Keleten, hogy áttörje elszigeteltségét, amelyet a Krím bekebelezése és az ukrajnai válság okozott, miközben Szíriában katonai akcióba kezdett. A gázvezetékről már tíz éve tárgyalnak Pakisztánnal, de csak most kötötték meg az üzletet.


Oroszbarát nyomulás Szíriában

A szíriai kormányerők újabb területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén, Aleppo városának közelében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns csoport beszámolója szerint a kormányerők heves harcok árán három települést foglaltak vissza Aleppótól délre. Ezzel párhuzamosan a várostól keletre is offenzívát indítottak, ahol egy katonai repülőteret próbálnak visszaszerezni.

Ezzel párhuzamosan Oroszország szombat délután közölte, hogy gépei az előző 24 órában 49 célpont ellen hajtottak végre légicsapásokat Hama, Idílb, Latakia, Damaszkusz és Aleppo tartományokban. Moszkva állítása szerint harci gépei az Iszlám Állam szervezeteit és más terroristákat támadnak, de nyugati jelentések szerint az orosz célpontok között az Egyesült Államok által is támogatott, mérsékelt felkelőcsoportok is vannak.


Az oroszok tévés irányítóval felszerelt bombákkal lövöldöznek