Pénzt gyűjtenek az első űrpornófilmre

Forrás: Pornhub

-

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem jön össze elég. Pedig még a szkafandert is meg lehet venni.


Közösségi finanszírozási kampányt indított a Pornhub pornóoldal, hogy két színészük eljusson oda, ahová még senki nem merészkedett – írja a New York Post. 3,4 millió dollárt akarnak összegyűjteni, hogy a szextronauták elkészítsék a világ első űrben forgatott pornóját. A kampány egyelőre nem nevezhető átütő sikernek, 22 óra alatt 285 ember 5800 dollárt dobott össze. Ha ilyen ütemben folyik be a pénz, akkor a hatvan napos gyűjtés végére nem lesz meg a klip elkészítéséhez szükséges összeg.

A legolcsóbb támogatói csomaghoz csak köszönőoklevél jár, 25 dollárhoz már megkapják a támogatók a filmet is HD-felbontásban. A legdrágább, 150 ezer dolláros csomagot megvásárlók pedig a pornószínészek kezeslábasaival lesznek gazdagabbak.


A 3,4 milliós költségvetés fele a csapat kiképzésére és az űrbe jutásra megy el, a másik felét a produkciós költségek és a színészek fizetése fogja felemészteni. Arra egy szó erejéig sem térnek ki a pénzgyűjtő oldalon, hogy a filmet olyan járműben akarják-e elkészíteni, amelyik felmegy a világűr határának tartott 100 kilométeres határig vagy egy rendes űrutazásra fizetnek-e be.

Azt viszont biztosan állítja a kampány leírásában a Pornhub, hogy végzett előtanulmányokat és lehetséges szexelni az űrben.


Akik nem próbálták ki

1992-ben már járt fent egy házaspár az űrben. Bár a NASA hagyományosan nem oszt be házaspárokat ugyanarra a küldetésre, Mark Lee és Jan Davis azért utazhatott mégis ugyanazon az űrsiklón, mert a beosztás elkészülte után házasodott össze. Mindketten tizenkét órás műszakokat dolgoztak, nem voltak űrben töltött mézes napjaik.

Szvetlana Szavickaja orosz műrepülőről, a világ második űrhajósnőjéről és egy 1991-ben fenn járt brit űrturistanőről is pletykálták, hogy szerelmeskedtek az űrben. Bizonyíték azonban egyikre sincs. Szavickaját ráadásul egy köténnyel köszöntötték a Szaljut-7 űrhajósai a zsilipnél, csoda lett volna, ha ezek után bármi kialakult volna közöttük.

A NASA nem csak a szexhez áll hozzá rendkívül felületesen. A The Sunday Gazette 2000-es, űrszexszel foglalkozó cikke megjegyzi, hogy 1998-ban független kutatók egy csoportja felemelte szavát azért, hogy az ügynökség gyakoribb és jobban dokumentált biológiai kutatásokat vezessen. A csoport érvei meghallgatásra találtak, viszont az űrszexhez, úgy tűnik, még így is közösségi finanszírozás kell.