Pentagram lézerből és vérből – itt a tökéletes ponyva

-

A hihetőség és a teljes agybaj közti egyensúlyozás teszi igazán érdekessé A pokoli archívumot és a hozzácsapott Betontehén-akció című kisregényt. Miért imádjuk Charles Stross Mosoda-sorozatát?


A kémtörténet valahogy nem a XXI. század zsánere. Pedig Julian Assange egy közel tökéletes Bond-gonosz, csak a szfinx macska hiányzik a karjáról. A szemüveges informatikus sztereotípiát felrúgó Edward Snowden pedig szinte Le Carré-karakter. A világot megrengető nagy kémes-hackeres regény viszont várat magára. Illetve van egy kivétel, de ehhez szögre kell akasztani a világ normalitásába vetett hitünket.

Charles Stross Mosoda-sorozatában a mágia valóban létezik, de nem csak igaztalanul megölt ember jobbjára, öngyilkos kötelére vagy keresztútnál szedett gyógyfüvekre van hozzá szükség hozzá. Kellenek még számítógépek, többemeletes egyenletek, lézerrel és tükrökkel felrajzolt varázskörök. Ha mindez megvan és jól leföldelték, rá lehet ereszteni az áramot, és beszélgetni a különböző túlvilágokkal. Eddig akár egy kellemes technokrata fantasy világ is lehetne, de Stross nem állt meg ezen a ponton. Nem szégyellte elővenni a popkultúra legnagyobb kliséjének számító okkult nácikat, kölcsönkérte az öreg isteneket Lovecrafttól, és írt egy remek kémregényt.


Apróságokat kell csak újratanulnunk a történelemből. A csodafegyvert majdnem leszállította a Himmler által alapított Ahnenerbe nevű szervezet. A britek viszont úgy megijedtek a számítógépes démonológiától, hogy kivégeztették Turingot. (Felejtsenek el mindent, amit a Kódjátszmából tanultak.) A világháborút a hágai egyezményekhez hasonló szerződés követte, biztos, ami biztos, de a hidegháborút ez a párhuzamos világ sem kerülte el. És míg a belső elhárítást az MI5, a kémkedést az MI6 végzi, melléjük került egy okkult mindenes ügyosztály, a Mosoda.


- Kérem, közölje a nevét és a beosztását!
Az asztalon hangrögzítő készülék, a lámpája vörösen világít.
- Bob Howard, démonelhárító hacker... vagyis hát kettes kategóriájú informatikai műszaki tiszt.

Stross a legjobbaktól tanult. Az első Mosoda-regény esetében a magyar kiadók által furcsán elhanyagolt Len Deightontól. Nem az igazán nagy ügyek kerülnek az egyszerű Mosoda-ügynökként dolgozó Bob Howard elé. Nem is igazi ügynök, pusztán informatikus, aki próbál valami értelmesebb munkát keríteni magának a szervezeten belül. Sajnos az okkult világban egy kisebb konfliktus is a világ elpusztítására képes démonok megjelenését, vagy a londoni térfigyelő kamerák baziliszkusz-szemmé változtatását hozhatja magával, így Bobnak nagyon vacak napjai vannak, mi viszont jól szórakozhatunk a rovására.

Hiába tűnnek fel tenyérszámítógépek a regényben – csak az iPhone előtt íródott – a szöveg nem válik avíttá. A kicsinyes, belharcokkal terhelt titkosszolgálatok bemutatása pedig Snowden után is megállja a helyét. Azt pedig nem is nehéz elhinni, hogy ha valaki az öreg istenek visszatérésével ijesztgetné a politikusokat, három és fél perc alatt aláírnák a legdurvább okkult fegyverrendszerek telepítésének engedélyét. És hülye kódnevet adnának neki. Csak gondoljanak bele, mi minden változott 9/11 óta!


Akárki írta, tud a MAGINOT KÉK CSILLAG-ról, és egyértelművé kívánja tenni, hogy az egészet helyteleníti, különösen a SZÚRÓS TEKINTET-et. Arra viszont semmi nem utal, hogy a JÓSLAT ZÖLD LIDÉRC meglenne neki.


A hihetőség és a teljes agybaj közti egyensúlyozás teszi igazán érdekessé A pokoli archívumot és a hozzácsapott Betontehén-akció című kisregényt. Lehet abba kapaszkodni, hogy démonok nincsenek és csak egy tökéletes ponyvát – mert az – olvasunk. Ugyanennyire jó olvasási stratégia elmerülni benne, ha már Chtulhu, akkor legyen csápos! A szöveg hol az egyik, hol a másik megközelítést teszi egyszerűbbé. Vicc az egész, de úgyis aggódni fognak Howardért.


Charles Stross: Pokoli archívum, Betontehén-akció, Ad Astra kiadó, 2015, 384 oldal, 3990 forint (fordította: J. Magyar Nelly)