Pedofil pornó miatt 50 évre bevarrták az amerikai elitsuli igazgatóját

-


Egy Delaware állambeli elitiskola volt igazgatóját 50 évre ítélték gyermekpornográf képek birtoklása miatt, írja a New York Post.

A szóban forgó Tower Hill Iskolát a Du Pont család alapította, oda járt a DuPont-vezér Ellen Kullman, Chris Coons szenátor és az Amerikában ismert Dr. Oz tévés személyiség is.

Az 55 éves Christopher Wheeler nem mutatott érzelmeket az ítélethirdetésnél, és nem is kért szót. Az ügyvédje fellebbezésen gondolkodik. A volt igazgatót azután ítélték el, hogy decemberben vádalkut ajánlottak neki, amellyel akár 4 évre is csökkenthette volna a börtönbüntetését.

A mostani ítélet úgy jött ki, hogy a 25-rendbeli ügy mindegyikében a minimális 2 évet kapta. A bíró felhívta a figyelmet, hogy Wheeler elárulta a közbizalmat, és nem tanúsított megbánást.

„Ez annyira rossz. Nem tehette volna magát olyan posztra, amelyben a kísértés mindennap ott van, amikor kezet fog a gyerekekkel” – mondta a bíró.

A védőügyvéd szerint drákói és aránytalan a gyermekpornográfia terjesztéséért kiszabandó minimumbüntetés.

Az ügyész megjegyezte: a kétezer kép mindegyikéért 9 napot húz majd le az igazgató. „Azokon a képeken gyerekeket erőszakolnak meg, és az egész ott lesz a hátralévő életükben” – tette hozzá.

Az iskola közölte: az oda járó tanulók semmilyen módon nem érintettek az ügyben.

A férfi elismert zeneszerző és zenész volt, mielőtt 2004-ben igazgató lett. Előtte 14 évig egy Chicago melletti intézményben volt igazgatóhelyettes és birkózóedző, illetve egy New York állambeli iskolában dolgozott.

A férfi úgy bukott le, hogy két fiatal és a saját örökbefogadott fia is megvádolta őt molesztálással, a rendőrök pedig emiatt átkutatták az otthonát és az irodáját.