Pedig Spielbergtől már nem vártunk semmi jót

Forrás: InterCom

-

Már kezdtük elfelejteni, hogy Steven Spielberg valaha jó rendező volt, de most csinált egy míves és nagystílű, ráadásul remek humorú filmet. A Kémek hídját az amerikai alapértékek nagyszerűségéről szóló patetikus beszédek sem tudják elrontani, igaz, ehhez a Coen testvérek gyilkos iróniájára is szükség van.


Szomorú világ az, amelyben Hollywood egyik legfontosabb rendezőjétől és legbefolyásosabb figurájától, Steven Spielbergtől nem várhatunk semmi jót. Márpedig az utóbbi években megszoktuk, hogy ilyen világban élünk. Talán a kétezres évek elején voltak olyan Spielberg-filmek, amelyeket nem csak azért jegyeztünk meg, mert ő csinálta őket. A Különvélemény és a Kapj el, ha tudsz! után viszont középszerű (Világok harca), fölösleges (Indiana Jones és a kristálykoponya királysága), dögunalmas (Hadak útján), lehetetlenül bizarr (Tintin kalandjai) és érdektelen (Lincoln) filmek következtek. A Kémek hídja (Bridge of Spies) tíz éve az első jó Spielberg-film.


Mark Rylance és Tom Hanks a Kémek hídja című filmben


A hollywoodi műfajokat módszeresen feltérképező rendező az éppen tíz éve készült Münchenben került legközelebb a kémfilm zsáneréhez, de annak a filmnek a főszereplői inkább végrehajtók, katonák voltak – szükség volt az akciók megtervezésére, de a hangsúly a kivitelezésre került. A Kémek hídja viszont teljes egészében a szellemi teljesítmények, a tárgyalótermi kompromisszumok és a cigarettafüstös szobákban diskuráló öltönyös férfiak filmje.

Hollywood átlagos tempóját, az egyre rövidebb snitteket és egyre látványosabb attrakciókat figyelembe véve merésznek is nevezhető az a döntés, hogy a közel két és fél órás Kémek hídjában gyakorlatilag egyetlen akciójelenet sincs, talán egy repülőgép zuhanását kivéve. Az első perctől az utolsóig végigbeszélgetik a filmet, csak az eszmecserék színhelye kerül át a történet felénél New Yorkból Berlinbe.


Amy Ryan és Tom Hanks


Az ötvenes évek végén járunk, a hidegháború legzordabb időszakában, amikor Brooklynban elfognak egy szovjet kémet. Bár az egész ország villamosszékben látná a szabadidejében festegető, halvérű konspirátort, a demokrácia hazájában neki is jár a tisztességes tárgyalás. Egy tekintélyes manhattani ügyvédi iroda munkatársát, Jim Donovant (Tom Hanks) bízzák meg a hálátlan feladattal, aki valóban hiszi, hogy védencét ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást, aki nem a szovjeteknek kémkedik.

De Donovan igazán akkor kerül a nemzetközi titkosszolgálati munka sűrűjébe, amikor neki kell elintéznie, hogy a szovjet kémet kicseréljék egy amerikai pilótára, aki lezuhant Oroszország fölött. A csere helyszíne pedig Berlin lesz, ahová éppen falat emelnek a kommunisták.


Tom Hanks a berlini falnál


A közelmúltból leginkább a kiváló Suszter, szabó, baka, kémre emlékeztet a Kémek hídja, bár Tomas Alfredson filmje kiábrándultabb és sötétebb. De abban is ugyanúgy ábrázolták a kémszakmát, mint itt, és mint amilyen nyilván a valóságban: félinformációk alapján, kényes diplomáciai manőverek révén, éjszakázással és telefonálgatással töltött hónapok után elérhető valamilyen eredmény, amiről igazából senki sem tudja, mennyire fontos, és nem fizettek-e túl nagy árat érte. Itt például a történet végén sem kapunk megnyugtató választ arra, hogy az amerikai pilóta kikotyogott-e valamit az oroszoknak. Donovan sem biztos semmiben, de neki legalább csalhatatlan morális iránytűje van: hisz az amerikai törvénykezésben és az egyetemes emberi jogokban.


Alan Alda, Tom Hanks és Amy Ryan


Mert persze a Kémek hídja is liberális tételfilm, mint annyi másik Spielberg-rendezés a Bíborszíntől az Amistadon át a Lincolnig. A főhős három ízben is szép beszédet mond a tisztességes igazságszolgáltatásról, az elvhűségről, melyet akkor is becsülni kell, ha történetesen a szovjet világrendben hisz valaki, és még valamiről, amit elfelejtettem, de Amerika nagyságáról is szó esik benne.

Tom Hanks pedig nem válik röhejessé, miközben felmondja ezeket a patetikus szövegeket, mert mint mindig, most is tökéletesen játssza a nagy dolgokra képes kisember szerepét, amely nem különösebben izgalmas szerep ugyan, de Hanks sem az a kimondottan izgalmas színész. Kellő öniróniával és hatalmas rutinnal játszik, a megbízhatóság szobra, akárcsak Donovan ügyvéd. Rajta kívül nem is nagyon vannak ismert arcok a filmben, jó látni Alan Aldát (Bűnök és vétkek) egy idősebb, dörzsöltebb jogász szerepében, Sebastian Kochot (A mások élete) pedig ügyesen helyezkedő berlini ügyvédként, de nekik is 5-5 percük van a két és fél órás moziban.


Az autóban Tom Hanks és Sebastian Koch


Hogy ez a komótosan elővezetett, természetesen gyönyörű, méltóságteljes képekben elmesélt történet nem válik unalmassá – mert a szónoklatok dacára sem válik azzá –, az elsősorban a film váratlan humorának köszönhető. Spielbergnek ugyan soha nem volt humorérzéke, a Kémek hídja megtörtént eseten alapuló forgatókönyvét viszont részben a Coen testvérek írták, akik időnként megrendelésre is dolgoznak. Ők jutnak a néző eszébe, amikor az inkompetens keletnémet komisszár egymás után kapkodja fel a csörgő telefonokat, vagy amikor a szovjet kém állítólagos családtagjai burleszkbe illő műsort rendeznek Donovan előtt.


kémek hídja

Kelet-Berliniek menekülnek Nyugat-Berlinbe


És éppen ezek a jelenetek azok, amelyek felrázzák a körülményesen, bár nagyon logikusan és pontosan építkező történetet. A szatirikus hangvétel nagyszerűen illik is az abszurd részletekkel teli hidegháborús fegyverkezési verseny paranoid világához. És ahogy az E.T.-ben, a Harmadik típusú találkozásokban vagy a Schindler listájában, megint feltűnik a felnőttek kétes üzelmeire rácsodálkozó kisgyerek, az örökös Spielberg-alteregó, akit ezúttal a sztori ideje miatt is könnyű a tízévesforma rendezővel azonosítani.

Ez a kisfiú figyelmesen és érzékenyen dolgozza fel a nemzetközi kémjátszmába keveredő apuka kalandjait, és Spielberg ugyanígy közelít ehhez a történethez, amely minden patetikus nagyjelenete és kiszámítható fordulata ellenére is a rendező hosszú évek óta legjobban sikerült munkája.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!