Parfümillat nyomta el a szarszagot a Pride-on

Fotó: VS.hu / Hirling Bálint

-

Békésen, különösebb atrocitás nélkül ért véget a 20. Budapest Pride-on rendezett felvonulás. A menet fél hétkor érkezett meg a Tabánba.


16 órakor kezdődött el az Andrássy úton a huszadik melegfelvonulás, a Budapest Pride. A menet az Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződésétől startolt, majd a Deák tér érintésével a Lánchídon keresztül a Tabánhoz vonult. Indulás előtt Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója beszélt: a Pride-ot a bátorság ünnepének nevezte, és felhívta a figyelmet, hogy a világ nem fekete-fehér, hanem színes. Utána az esemény egyik szervezője, Milanovich Dominika szólalt fel, és azt üzente a Pride-ot provokatívnak tartó politikusoknak: ha ez provokáció, akkor a felvonulók provokáljanak csak.



Az Oktogontól már a kezdéskor bőven túlnyúlt a tömeg a Operán, a szervezők szerint végül körülbelül 15 ezren vonultak.



A fokozott biztonsági intézkedések miatt kordonnal különítették el az egész útvonalat, így útközben már nem lehetett csatlakozni, sőt, kiszállni sem a menetből, a szervezők ezért vizet osztogattak a résztvevőknek. Mivel azonban folyamatosan érkeztek az emberek az Oktogonnál lévő beengedőpontokhoz, ahol a táskákat is átnézték, a vonulás csak 50 perces késéssel tudott elindulni.



A 444.hu híre után többen is megerősítették, hogy a Pride előtt masszív szarszag terjengett az Opera környékén, tudósítónk is érzete, de mint mondta, a vonulás idejére már nagyrészt elnyomta a tömeget körüllengő tömény parfümillat. Több környékbeli felvonulóval is beszélt, mindenki azt állította, hogy ma trágyáztak az Andrássy úton. Ugyanakkor nem minden fa alatt láthatóak a trágyázás nyomai.



Ahogy az várható volt, megjelentek az „ellentüntetők” is, de a rendőrök távol tartották őket a menettől, így rendbontás nem történt. Tudósítónk szerint sem látni, sem hallani nem nagyon lehetett a tiltakozó homofóbokat.



A buli így felhőtlenül zajlott, a víz után az egyik kamionról sört is osztogattak. Mundruczó Kornél filmrendező például azt mondta munkatársunknak, utoljára hat éve vett részt a Pride-on, és míg akkor „benne volt a zabszem a seggünkben, hogy megtámadnak”, a mostani felvonulást sokkal békésebbnek érezte.


Fischer Iván


A felvonulás végül néhány perccel fél hét előtt ért véget a Tabánban, a résztvevők a füvön pihentek le. Negyed nyolc körül még körülbelül 10 ellentüntető kitartóan sípolt a Tabánnál, miközben a készenlétisek farkasszemet néztek velük.


A szervezők azt tanácsolták a hazamenőknek, hogy hazafelé dugják el a szivárványos zászlókat, bár a villamosokon is ott vannak a rendőrök, megelőzendő az atrocitásokat.


A Pride történetéről itt olvashat bővebben.