Pár óra után felfüggesztették a mosógépcsere-programot

-

Határozatlan időre felfüggesztette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a a mosógépcsere-pályázatok benyújtását a nyugat-dunántúli régióban.


Az akciót az Otthon melege program keretében hirdették meg. Minden régióban máskor lehet pályázni mosógépcserére, elsőként a nyugat-dunántúli régióban lehetett pályázni. Egészen eddig, ugyanis „forráskimerülés miatt” már fel is függesztették a lehetőséget, annyian akartak állami támogatással mosógépet cserélni. A feltétel, hogy a cserével legalább 10 százalékos energia, vagy évi 20 kilogramm szén-dioxid megtakarítást érjenek el.

Az állam a mosógép árának legfeljebb felét téríti vissza, de kategóriánként eltér a segítség: az A+ kategóriájú mosógép vásárlása esetén 25 ezer, A++ mosógépnél 40 ezer, míg A+++ kategóriájú gép vásárlásakor 45 ezer forint a támogatás legnagyobb összege.