Ferenc pápa: Nem minden muzulmán erőszakos

-

Az iszlámot nem lehet az erőszakkal azonosítani. Ez nem helyes és nem igaz – mondta Ferenc pápa.


A pápa akkor beszélt erről, amikor egy újságíró a Franciaországban július 26-án meggyilkolt 84 éves római katolikus papról kérdezte. A támadás elkövetését az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy minden vallásban van egy kisebb fundamentalista csoport. Így van ez a katolikusoknál is – tette hozzá. „Nem szeretek az iszlám erőszakról beszélni, mert az újságokból naponta értesülök az erőszakról Olaszországban, valaki megöli a barátnőjét, más az anyósát. Ezek mind megkeresztelt katolikusok” – mondta.

Hozzátette: „Ha szóvá teszem az iszlám erőszakot, akkor szóvá kell tenni a katolikus erőszakot is. Nem minden muzulmán erőszakos.”

Hangsúlyozta, hogy a terrorizmusnak különböző okai vannak. Kifejtette: veszélyes kijelenteni, de a terrorizmus akkor fokozódik, ha nincs más lehetőség, és amikor a pénzt bálványozzák az ember helyett, amikor azt helyezik a világgazdaság középpontjába. „Ez a terrorizmus első megjelenési formája. Ez az alapvető terrorizmus az emberiség ellen. Beszéljünk inkább erről” – mondta.

„Megkérdeztem magamtól, hány munkanélküli fiatalt fosztottunk mi meg Európában az eszményeitől. Ezután ők a kábítószerhez, az alkoholhoz fordulnak, vagy jelentkeznek az Iszlám Államba” – hangoztatta a katolikus egyházfő.