Paksnyi emberrel lettünk kevesebben négy hónap alatt

-


Többen születtek, de jóval többen is haltak meg 2015 első négy hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban –közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH jelentésének adatai szerint 2015 első négy hónapjában 29 184 gyermek született, 3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A születések száma mind a négy hónapban több volt, mint 2014-ben. Különösen a januári emelkedés volt jelentős, amikor az egy évvel korábbihoz képest, 5,3 százalékkal növekedett az újszülöttek száma.

A halálozások száma 48 929 volt, ami nagymértékben, 12 százalékkal, számszerűen 5355-tel haladta meg a 2014. január-áprilisi értéket. A halálozások száma mind a négy hónapban magasabb volt az egy évvel korábbinál, a legnagyobb mértékű növekedés februárban történt, amikor 25 százalékkal többen haltak meg. A KSH jelezte: a halálozások számának növekedésében közrejátszhat a tetőző influenzajárvány és az előző évi alacsony érték.

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-áprilisi 15 227-tel szemben 2015 első négy hónapjában 19 745-re nőtt. Ez hozzávetőleg annyi, mint Paks, Békés vagy Komárom lakossága.

A természetes fogyás ezer lakosra 9 élve születésből és 15,1 halálozásból állt össze. Az előbbi 0,3, az utóbbi 1,7 ezrelékponttal magasabb a 2014. január-áprilisinál. A természetes fogyás mértéke (1,4 ezrelékponttal) 6,1 ezrelékre emelkedett. Az év első négy hónapjában ezer élve születésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,0 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-áprilisihoz hasonlítva.