Paks II. mellett érvelő tanulmányt tett közzé a kormány

Fotó: MTI / Sóki Tamás

-

A Paks II. beruházás megtérül – olvasható a Rothschild nemzetközi bankház által készített tanulmányban.


A Rothschild nemzetközi bankház által készített tanulmány alátámasztja a magyar kormány álláspontját, a Paks II. beruházás megtérül, megfelelő mennyiségű villamosenergiát lehet előállítani alacsony önköltség mellett – mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán az M1-en.

Várhatóan a piaci árak is úgy alakulnak majd, hogy nem lesz szükség állami támogatásra az erőműtársaságok működéséhez. Aszódi Attila az idei év eredményei között említette az erőmű körüli településeken folytatott nagy tájékoztató kampányt, a májusi közmeghallgatást Pakson, valamint a nemzetközi közvélemény informálását a projekt várható környezetvédelmi hatásairól. Mindemellett a környezetvédelmi engedélyezés már az utolsó szakaszban jár, akár néhány héten belül megkaphatja a projekt a hozzájárulást – mondta.

A kormánybiztos megismételte, hogy az erőműhöz kapcsolódó brüsszeli öt eljárásból három esetében Magyarország megszerezte a jóváhagyást. A bizottság elfogadta a projektet energiapolitikai, ellátásbiztonsági és klímavédelmi szempontból, az Európai Bizottság alatt működő uniós szerv, az Euratom Ellátási Ügynökség pedig aláírta az üzemanyag-ellátási szerződést. Kiemelte, hogy a keretrendszer adott, meg kell még beszélni egyebek mellett a versenyjogi kérdéseket, a beszerzési ügyeket. A kormánybiztos úgy vélte, hogy a 2016-os év elegendő lesz arra, hogy a bizottsággal is rendezzék a kérdéseket, és remélhetőleg a telephelyengedély is rendelkezésre áll majd.

A környezetvédelmi engedélyezés felfüggesztésére indított Greenpeace-kérelemre úgy reagált: a környezeti hatástanulmányban a törvény által előírt minden információ szerepel, a lakossági konzultáció, illetve a nemzetközi közmeghallgatás során minden felmerült kérdésre választ adtak, továbbá minden információ, amely a projektnek ebben a szakaszában szükséges, rendelkezésre áll a döntéshozatalhoz.


LMP: nem kéne ilyen tanulmányokat vásárolni

Nem tudni, hogy a magyar kormány pontosan milyen megbízással kapcsolta be a Rothschild-csoportot a paksi bővítés előkészítésébe, ezért az LMP közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy kiderüljön, mennyibe kerültek az adófizetőknek a bankház szolgálatai, továbbá követeljük az eredeti, 2014-ben megígért megtérülési számítások nyilvánossá tételét - közölte az ellenzéki párt.

Az LMP szerint nem az lenne a kormány feladata, hogy további tanulmányokkal próbálja magyarázni a bizonyítványát a paksi fiaskó kapcsán, hanem az, hogy egyetlen forintot se költsön a magyar adófizetők pénzéből a paksi bővítésre.


Nem mindenki van meggyőzve

A Paks II.-ről szóló titkos megvalósíthatósági tanulmányok „részben vállalhatatlanul alacsony színvonalúak, elemi kérdésekre nem térnek ki, amit viszont tartalmaznak, annak alapján viszont Paks II. katasztrofális hatású lesz mind a hazai villamosenergia-rendszerre, mind Paks I. jövedelmezőségére és a Duna hőháztartására” – közölte még nyár közepén Jávor Benedek, PM-es politikus.

Az akkori közlés szerint gondot okozhat, hogy nincs megfelelően modellezve az új erőmű rendszerbe illeszthetősége, így nagy valószínűséggel Paks I.-et szorítja ki a termelésből, súlyosan veszélyeztetve annak jövedelmezőségét. A költségek durván alulbecsültek (számos járulékos beruházás költségeit nem tartalmazzák), illetve nem foglalkoznak az uniós jognak való megfelelőség kérdésével.