Paks II.: egyre több mindenbe egyezik bele az EU

-

Aszódi Attila egy nemzetközi konferencián jelentette be, hogy pár dologra rábólintott Brüsszel.


A paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos, Aszódi Attila az atomenergia használatát és fejlesztését támogató Nukleáris Világszövetség (World Nuclear Association, WNA) Londonban rendezett idei éves értekezletének péntek esti záró panelbeszélgetésén bejelentette: az Európai Bizottság a héten értesítette a magyar kormányt arról a véleményéről, hogy a Paks II. beruházás megfelel az Euratom-szerződésben foglalt célkitűzéseknek.


Aszódi Attila azt mondta: ez azt jelenti, hogy technikai értelemben, energiapolitikai, energiabiztonsági és nukleáris biztonsági szempontból tekintve az Európai Bizottság elfogadta Paks II.-t. „Ez nagyon-nagyon fontos mérföldkő számunkra” – hangsúlyozta.

A kormánybiztos szerint remélhető, hogy a paksi beruházással kapcsolatos, még a bizottság előtt lévő ügyeket is hamarosan le lehet zárni. A beruházás pénzügyi modellje – elsősorban az orosz hitelfinanszírozás kedvező kamata – lehetővé teszi a tőkeköltségek alacsonyan tartását. Aszódi Attila szerint a pénzügyi modellből következtethetően az erőmű teljes élettartamára vetítve 50-55 euró/megawattóra lesz az áramtermelés várható költsége.

A kormánybiztos hozzátette: elemzések sora utal arra, hogy az erőmű gazdaságosan lesz üzemeltethető a beruházás után.

Energetikai, műszaki és nukleáris biztonsági oldalról Brüsszel rendben lévőnek találta a beruházást, és ezzel nagyon fontos feltétel teljesült, mert az Euratom-szerződés alapján e pozitív értékelések nélkül nem lehetett volna továbbhaladni – tette hozzá a kormánybiztos.

Azért még van függőben levő kérdés: hogy van-e állami támogatás a beruházásban, vagy nincs. „Mi bemutattuk a számainkat, elvégeztük a szükséges elemzéseket, amelyekből az jön ki, hogy ez a projekt megáll a lábán a piacon, nem kell állami támogatás ahhoz, hogy megtérüljön a befektetett tőke (...) Most Brüsszelen a sor, hogy kialakítsa véleményét” – mondta a londoni rendezvényen a kormánybiztos.