Pakisztáni polgármestere lehet Londonnak

-

A Munkáspárt megválasztotta a jövő tavaszi londoni polgármesterségért induló jelöltjét, Sadiq Khant.


Sadiq Khan lett a baloldali Munkáspárt londoni polgármester-jelöltje. Miután megválasztották jelöltnek úgy nyilatkozott, „mint oly sok londoni, nagyon sokat köszönhetek Londonnak” – idézte a Guardian.


Khan szülei pakisztániak, ő viszont már Londonban született. A brit történelemben Khan a második, aki pakisztániként tagja volt az Egyesült Királyság kormányának, előbb mint államügyi, majd közlekedési miniszter.

A Munkáspárt jelöltje – aki korábban pártja igazságügyi árnyékminisztere is volt – pénteken a szavazatok 59 százalékát kapta meg, ami jól mutatja a párt baloldalra való mozdulásának. Megválasztása annak is az előszele, hogy szombaton Jeremy Corbynt választhatják meg a Munkáspárt elnökévé.

Legnagyobb ellenfele Tessa Jowell volt, aki szintén volt már miniszter. Előzetesen azt gondolták, hogy ő fog nyerni, mert a közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a baloldal jelöltjei közül őt támogatná a legtöbb fővárosi.

A jövő tavasszal sorra kerülő választás főbb témái a repülőtér-bővítés, a lakhatás és a polgármester hatáskörének kiterjesztése lesz, de szintén fontos a jelölt személyisége is.

Konzervatív kihívója a vagyonos konzervatív környezetvédő, Zac Goldsmith, aki híres arról, hogy sokszor kritizálja saját pártjának vezetőjét, a jelenlegi miniszterelnököt, David Cameront.