Ötmilliárd forint értékben raboltak ékszereket Cannes-ban

Fotó: AFP / VALERY HACHE

-

Nyolc nappal a cannes-i filmfesztivál előtt négy fegyveres kifosztott egy Cartier-ékszerboltot a dél-franciaországi városban, a Croisette sétányon. Összesen 17 és félmillió euró ( ötmilliárd forint) értékben vittek el ékszereket és órákat. A rablás öt-tíz percig tarthatott a beszámoló szerint.


Egy öregember maszkját viselő géppisztolyos férfi hatolt be először a boltba, majd két másik követte, negyedik társuk pedig odakint figyelt. A Mercedesre, amellyel kereket oldottak, teljesen kiégve találtak rá a rendőrök.

A híres Croisette-en hetven nemzetközi luxusmárka üzletei sorakoznak mintegy 800 méteren a tengerparton, ékszer-, bőrdíszmű- és ruhaboltok. A keddi rablás nyolc nappal a cannes-i filmfesztivál kezdete előtt történt - a fesztivál minden évben jelentős rendőri készültség mellett zajlik, megelőzni próbálván az ehhez hasonló bűncselekményeket.

Ehhez képest 2013-ban is történt egy hasonló eset, akkor a fesztivál idején a Chopard luxuscég egy-másfél millió euró értékűre becsült ékszerét vitték el a mostani rablás helyszínével szemközt álló Carlton szálloda egyik szobaszéfjéből. A szoba bérlője a cég munkatársnője volt, akinél a vörös szőnyeges bevonulásokon a filmsztárok által viselt ékszerek voltak. Aztán 2013 júliusának végén százmillió euró értékben raboltak el ékszert ugyancsak a Carltonból. Az ismeretlen tettes az izraeli Leviev ékszerház kiállításáról lopott el egy ékszerekkel teli táskát.



A Cartier üzletét sem először rabolták ki a Croisette-en. 2002-ben három millió euró értékben vittek el ékszereket onnan, aztán 2009-ben három fegyveres jutott be az üzletbe, a zsákmányukat sosem találták meg.

Jóval korábban, 1983-ban pedig a Gentleman becenévre hallgató Bruno Sulak „tett zsebre” 12 milliónyi euró értékben ékszereket. Róla még dokumentumfilm is készült.