Öt gyereket és három felnőttet találtak holtan Texasban

Forrás: MTI/AP

-


Nyolc embert – öt gyereket és három felnőttet – találtak holtan a rendőrök egy Houstonhoz közeli házban azután, hogy elfogtak egy embert, aki korábban tüzet nyitott rájuk – írta a New York Times.

Az ingatlanhoz azután mentek ki, hogy olyan információt kaptak, abban van egy férfi, akit családon belüli erőszakért köröznek. A rendőrök, miközben a kommandósokra vártak, az ablakon keresztül egy fiatalkorú testét látták meg. Ezért – eredeti tervükkel ellentétben – behatoltak, de a 49 éves gyanúsított lőni kezdett rájuk. A rendőrök visszavonultak, hogy megvárják a speciális egységet. A gyanúsított végül egy óra után feladta magát.

A házban talált nyolc holttest nemét és életkorát nem közölte a rendőrség, egyelőre vizsgálják a haláluk okát. Azt sem tudni, hogy az elfogott férfi milyen kapcsolatban állt az elhunytakkal.